Azonnal egy rangadóval indítjuk a hetet, nem is akármilyennel, hiszen az öregfiúk a Ferencváros csapatát fogadják hétfőn 19:30-kor, Kispesten, a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban.
Két nappal később az U15-ös és az U16-os korosztályunk is a XIX. kerületben játszik, előbbi a Debrecen, utóbbi a Nyíregyháza csapatát látja vendégül. Aznap Pinezits Máté tanoncai is játszanak még, ők Szombathelyre látogatnak a Haladáshoz.
Szombaton szintén három találkozót játszik a fiatalság, de ezúttal az U19 kezdi a sort, amely a Győri ETO gárdájával mérkőzik meg. Délben az U16 Pécs elleni meccse következik, míg a sort 13:00 órakor U14 zárja, mely Kisvárdára utazik.
Vasárnap három együttesünk is Kispesten lép pályára: a hölgyek és első csapatunk a szezon utolsó előtti erőpróbáját vívja, míg a második gárdánk a hét utolsó napján zárja a 2022/2023-as kiírást.
Első keretünk sorsdöntő mérkőzésen fogadja a Mezőkövesdet a kiesés elleni harcban, míg Szamosi Tamás növendékei a PTE-PEAC-ot látják vendégül. Utóbbi találkozó tétje a negyedik hely, amennyiben legyőzzük a két ponttal mögöttünk lévő pécsieket, biztosan megtartjuk ezt a pozíciót.
A BUDAPEST HONVÉD MÉRKŐZÉSEI A HÉTEN
2023. május 15., hétfő
Öregfiúk-bajnokság, 21. forduló
Honvéd-BKE–Ferencvárosi TC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 19:30
2023. május 17., szerda
U15, Kiemelt csoport, 21. forduló
Budapest Honvéd-MFA–Debreceni VSC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 12:00
U16, B-csoport, 9. forduló
Budapest Honvéd-MFA–Nyíregyháza Spartacus
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 14:00
U19, A-csoport,3. forduló
Illés Akadémia-Haladás–Budapest Honvéd-MFA
Szombathely, Illés Akadémia Sporttelep, 17:00
2023. május 20., szombat
U19, A-csoport,12. forduló
Budapest Honvéd-MFA–Győri ETO FC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 11:00
U16, B-csoport, 13. forduló
Budapest Honvéd-MFA–PMFC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 12:00
U14, Kiemelt csoport, 26. forduló
Várda Labdarúgó Akadémia–Budapest Honvéd-MFA
Kisvárda, Várkerti Stadion, 13:00
2023. május 21., vasárnap
OTP Bank Liga, 32. forduló
Budapest Honvéd FC–Mezőkövesd Zsóry FC
Bozsik Aréna, 14:15
Női NB II, Keleti csoport, 21. forduló
Budapest Honvéd–Kolorcity Kazincbarcika SC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 15:00
NB III, Közép csoport, 38. forduló
Budapest Honvéd II–PTE-PEAC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 17:00





