Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Spanyol gólok Zalaegerszegen

Spanyol gólok Zalaegerszegen

Klub

Veröffentlicht: 24.10.2022, 17:00Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Jairo Samperio a hatodik kispesti duplázó a ZTE otthonában

Számok

1
Kerezsi Zalán és Kocsis Dominik a Haladás ellen szerezte első Magyar Kupa-gólját.

4
Jairo Samperio a ZTE elleni duplájával a legutóbbi négy bajnokiján négy gólt szerzett.

6
Kocsis Lajos, Bodonyi Béla, Gregor József, Fodor Imre és Borgulya István után Samperio a hatodik kispesti játékos, aki duplázott Zalaegerszegen.

42
Negyvenkettedik alkalommal győztük le bajnoki mérkőzésen a Zalaegerszegi TE csapatát.

A hét mondása 

A Zalaegerszegen duplázó Jairo Samperio a mérkőzés után: „Nagyon boldog vagyok, hogy így jött ki a lépés és tudtam két gólt szerezni, de fontosabb, hogy újra nyerni tudtunk a bajnokságban. Egy nehéz időszak van mögöttünk, kevés sikerélménnyel, úgyhogy örülök, hogy végre jobb mérkőzést tudtunk játszani és megszereztük a három pontot. Önbizalmat meríthetünk most a sikerből és a következő meccsen profitálhatunk ebből.”

Ez történ a héten (október 24–30.):

100 éve:
1922. október 29-én a Kispesti AC a Hungária úti pályán Norik góljával 1–0-ra nyert a Budapesti TC ellen. A győzelem nagy bravúr volt, hiszen a kispestiek csaknem ificsapattal léptek pályára. 

50 éve:
1972. október 29-én Tatabányán nyolcezer néző előtt a Bp. Honvéd 4–1-re nyert a Tatabányai Bányász ellen. Góljainkat Pusztai László (2) és Kozma Mihály (2) szerezték.

25 éve:
1997. október 25-én ifjúsági A és B csapatunk a Győri ETO FC-t fogadta a Téglaégető utcai pályán. Az A-korcsoport 3–0-ra, a B-korcsoport 2–0-ra verte a győrieket.

Születésnapok

október 25.: Nagy Zoltán (1985)

október 27.: Ghinda Attila (1971)

október 28.: Wégner Jakab (1901)         

október 29.: Ikenne-King Patrick George (1991)           

október 30.: Bárfi Antal (1930)   

Elhunyt

október 28.: Kelemen József Rezső (2001) 

Csapataink eredményei:

OTP Bank Liga: Zalaegerszegi TE—Budapest Honvéd FC 0–2  

MOL Magyar Kupa: Szombathelyi Haladás–Budapest Honvéd 1–2 

NB III, Közép csoport: Budapest Honvéd FC II–Bánk Dalnoki LA 0–1

Öregfiúk: Honvéd BKE–Szigetszentmiklós 9–3

24.10.2022, 17:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub