Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Spanyol szakemberrel erősödik a Honvéd

Spanyol szakemberrel erősödik a Honvéd

Klub

Veröffentlicht: 26.06.2022, 12:15Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Alex Segovia sporttudományos vezetőként segíti klubunkat

Nemzetközi tapasztalattal rendelkező szakemberrel bővül a Budapest Honvéd, miután sporttudományos vezetőként csatlakozott klubunkhoz a spanyol Alex Segovia.

„Nagyon örülök, hogy a Budapest Honvéd csapatában köszönthetem Alex Segoviat – kezdte Chris Docherty, a Budapest Honvéd sportigazgatója. – Alex egy rendkívül elismert szakember, aki dolgozott annak az Aspire Akadémiának a munkatársaként is, amely a futballvilág egyik legkiemelkedőbb sporttudományos részlegével rendelkezik, valamint a Törökország egyik legnagyobb klubjaként számon tartott Trabzonspor felnőttcsapatát is segítette. Alex feladata lesz a sporttudományos részleg, az erőnléti és az egészségügyi stáb felügyelete az első csapat és az akadémia vonatkozásában. Ez a pozíció egyszerre két olyan területet is érint, amelyet a klub elemzésekor fejlesztendőnek ítéltünk, vagyis erősíti a sporttudományos támogatást a játékosaink számára, valamint segíti az első csapat és az akadémia összehangolását. A klubon belüli folyamataink jobb koordinálásával reméljük, hogy idővel csökkenthetjük a sérülések számát, javíthatjuk játékosaink erőnlétét, és ami a legfontosabb, megkönnyíthetjük a fiatal tehetségeink integrálását az első csapatba.“

Alex Segovia sporttudományi diplomáját a spanyol Miguel Hernández egyetemen szerezte, majd mesterképzését erőnléti és rehabilitációs területen végezte. Hazájában, a Novelda akadémiáján kezdte karrierjét erőnléti edzőként, de korábban dolgozott a katari válogatott mellett, a török élvonalbeli Fatih Karagümrük együttesénél is.

„Izgatottan várom a közös munkát. Kiváló szakemberekkel, kedves kollégákkal találkoztam a Honvédban, ahol egy remek projektnek lehetek a részese – mondta Alex Segovia. – A legelső feladataim közé tartozik, hogy felmérjük a jelenlegi működési rendszert, szeretném minél gyorsabban megismerni a kollégákat, megtudni a lehető legtöbbet arról, hogyan működtek eddig a dolgok ezeken a területeken, hogy később közösen átértékelhessük a folyamatokat és megvizsgáljuk, mi az, amit jobbá tehetnénk. A munkámban én mindig a maximumra törekszem, mindig az adott napi feladatokra koncentrálok, az apró részletekre, amik a javunkra válhatnak. Igyekszem olyan kapcsolatot kialakítani az emberekkel, amellyel megérthetem, mire van szükségük ahhoz, hogy a legmagasabb színvonalon végezzék a munkájukat. Hiszek abban, hogy ha törődünk egymással, törődünk azzal, hogy mi szolgálja a jobb teljesítmény elérését, s ezáltal mindenki elégedetten és örömmel tudja végezni a munkát, az az eredményekben is megmutatkozik.“

26.06.2022, 12:15Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub