Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Stabilitás, versenyhelyzet

Stabilitás, versenyhelyzet

Klub

Veröffentlicht: 29.06.2024, 10:50Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Kispesten folytatja pályafutását a Nyíregyházával bajnoki címet szerző Sigér Ákos

Csilus Tamást után újabb középpályással erősít csapatunk a 2024/2025-ös szezonra, a Kazincbarcikáról érkező labdarúgót követően Sigér Ákos is elkötelezte magát a Honvéd mellett, így Medgyes Zoltán, Branko Pauljevic és Csilus Tamás után a Nyíregyházával bajnoki címet szerző labdarúgó is piros-feketébe öltözik.

„Mindenképpen szerettük volna a középpályánkat megerősíteni, növelni a keretmélységet és célunk, hogy az akadémistáink számára is versenyhelyzetet teremtsünk, miközben olyan labdarúgókat igazolunk, akik ismerik az NB II-es bajnokságot, megvan a szükséges tapasztalatuk és megfelelő mennyiségű játékpercük. Sigér Ákos olyan középpályás, aki az előre játékban is erős, stabilitást adhat, miközben támadásukat is tudja segíteni“ – mondta Kun Gergely, a Budapest Honvéd ügyvezetője.

Sigér Ákos Tégláson, illetve Debrecenben kezdte pályafutását, az NB III-ban a Hajdúböszörménnyel, míg az NB II-ben a Balmazújvárossal debütált, a legutóbbi 8 szezonban 155 NB II-es találkozón lépett pályára. Három évet töltött Nyíregyházán, tagja volt az előző idényben bajnoki címet szerző Spartacusnak.

„Örülök, amikor megkeresett a Honvéd, hogy számítana rám az előttünk álló időszakban. Nagyon komoly infrastruktúrával rendelkező klubhoz igazolhattam, amely népes szurkolótáborral bír, akik mindig remek futballhangulatot teremtenek a meccseken, így nem is kellett sokáig győzködni, hogy itt folytassam a pályafutásomat – mondta Sigér Ákos. – Nagy célokkal érkeztem, szeretnék minél többet segíteni a csapatnak, a pályán és a pályán kívül egyaránt. Olyan típus vagyok, aki nem tud veszíteni, fáradhatatlanul küzdök a sikerért, vallom, hogy ha esetleg nem is megy jól a játék, akaratban akkor sem kerekedhet fölénk az ellenfél. Az NB II-es bajnokság fizikailag is nagy kihívást jelent, ebben is helyt kell állni. Küzdöttem kiesés ellen, küzdöttem feljutó csapatban is, gyűjtöttem bőséggel tapasztalatot, ami a klubnak is nekem is segíthet a jövőben. Érdekesség, az előző idényben a Nyíregyházával csak egy csapatot nem tudtunk legyőzni, az pedig a Honvéd volt. Ahogy azt is megtapasztaltuk, hogy nagycsapatok mellett a kisebbek ellen is fel kell szívni magunkat, hiszen azokon a találkozókon is fontos pontokat gyűjthetünk.“

Sigér Ákost szeretettel köszöntjük Kispesten és sok sikert kívánunk neki a Honvédnál!


SIGÉR Ákos
Született: 1995. július 8.
Poszt: középpályás
Magasság/súly: 176 cm, 70 kg
Mezszám: 8
Korábbi klubjai: Téglási VSE, DVSC-LA, Debreceni Honvéd SE, Létavértes, Hajdúböszörmény, Balmazújváros, Tiszaújváros, Kazincbarcika, Ceglédi VSE, DEAC, Nyíregyháza Spartacus
NB II-es mérkőzések száma: 156

29.06.2024, 10:50Klub

Ähnliche Nachrichten

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub

Abschied aus dem Ungarischen Pokal

Abschied aus dem Ungarischen Pokal

In der 4. Runde des MOL Ungarischen Pokals mussten wir uns auswärts bei Gyirmót FC Győr mit 1:3 geschlagen geben und schieden damit aus dem laufenden Wettbewerb aus.

27.10.2026 | Klub

Zu Gast beim NB-II-Titelanwärter – Gyirmót ist die nächste Station

Zu Gast beim NB-II-Titelanwärter – Gyirmót ist die nächste Station

Infos und Wissenswertes – alles, was man vor dem Pokalspiel gegen Gyirmót FC Győr wissen muss.

27.10.2026 | Klub