Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Sűrű szombat és kupaküzdelem

Sűrű szombat és kupaküzdelem

Akademie

Veröffentlicht: 13.09.2022, 12:29Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Heti program – két bajnoki vár az U16-ra, Dorogra utaznak a felnőttek

Ezúttal az U15-ös csapatunk készülhet fel hosszabban a következő mérkőzésére, miután a héten bajnoki nélkül marad. Dupla terhelés vár viszont U16-os együttesünkre, miután Faltusz Zoltán legénységének elmaradt a DVTK elleni idegenbeli találkozója a hétvégén, amit a felek szerdán 13 órás kezdettel pótolnak. Szerdán délután pedig női csapatunk tagjai ragadnak stoplist és 17:00 órakor a Gyulai Amazonokat fogadják hazai pályán az NB II harmadik fordulójában.

Szombaton már sokkal sűrűbb programnak néz elébe a Honvéd-foci. Három akadémiai korosztályunk is délelőtt 10 órakor indítja útjára a labdát. U19-es együttesünk az Újpestet, U16-os csapatunk az MTK alakulatát fogadja utánpótlásközpontunkban, míg U14-eseink szintén a kék-fehérekkel mérkőznek meg, ám ők vendégségbe utaznak a fővárosi riválishoz. Ezt követően 12:00 órás kezdéssel U17-es gárdánk következik, akik a Paks együttesét fogadják.

Az akadémiai korosztályt követően 13:30-kor a Dorogi FC elleni idegenbeli találkozóval kezdi a MOL Magyar Kupa küzdelmeit felnőtt csapatunk. Ám ezzel még nincs vége Honvéd fociprogramnak; válogatott szünet ide vagy oda, vasárnap – zárt kapus – felkészülési mérkőzésre készül Tam Courts és csapata, az ellenfél pedig az NB III-as Budaörs lesz.

A BUDAPEST HONVÉD MÉRKŐZÉSEI A HÉTEN

2022. szeptember 14., szerda

U16, Kiemelt csoport, 2. forduló
DVTK–Honvéd-MFA
DVTK Edzőközpont, 13:00

Női NB II, Keleti csoport, 3. forduló
Honvéd FC–Gyulai Amazonok
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 17:00

Arany Oroszlánok
M4 Sport, 17:24

2022. szeptember 17., szombat

U19, Kiemelt csoport, 3. forduló
Honvéd-MFA–Újpest FC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 10:00

U16, Kiemelt csoport, 3. forduló
Honvéd-MFA–MTK Budapest
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 10:00

U14, Kiemelt csoport, 3. forduló
MTK Budapest–Honvéd-MFA
Lantos Mihály Sportközpont, 10:00

U17, Kiemelt csoport, 3. forduló
Honvéd-MFA–Paksi FC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 12:00

MOL Magyar Kupa, 3. forduló
Dorogi FC–Budapest Honvéd FC
Buzánszky Jenő Labdarúgó Szadion, 13:30

2022. szeptember 18., vasárnap

Felkészülési mérkőzés – ELMARAD
Budapest Honvéd FC–Budaörs
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 11:00

13.09.2022, 12:29Akademie

Ähnliche Nachrichten

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie