Hivatalosan is véget ért az I. Országos Tizenegyesrúgó Bajnokság. Több, mint kétezer nevezővel, negyven helyszínen, tízezer lövést adtak le, de a kapusoknak is volt dolguk, körülbelül négyezer védést mutattak be összesen.
A döntőt a Bozsik Arénában, a Budapest Honvéd–Kisvárda NB I-es mérkőzés félidejében rendezték meg. A fődíj nem kevesebb, mint egy millió forint, de a második helyezett is kétszázezer forintot vihetett haza.
A fináléban már csak két versenyző vett részt, a szegedi Heredea Máté és Dunakesziről Cseke Károly. A párbaj kezdete előtt Király Gábor, az esemény fővédnöke jó tanácsokkal látta el, mind a rúgókat, mind a kapusokat, akik korábbi válogatott klasszis kapusiskolájának növendékei voltak. A győztes végül Heredea Máté lett, aki mind az öt lövést a kapu bal oldalába helyezte, míg Cseke a negyedik körben hibázott.
A szegedi bajnok elárulta, hogy amatőr szinten Csongrád-Csanád megyei II. osztályban, az FK 1899 Szegedben futballozik és az egyik csapattársa biztatta azzal, hogy „az első tizenegyest kell belőni, a többi már könnyebb”. Azt viszont, hogy az összes tizenegyest ugyanoda rúgja, már Heredea egyéni taktikája volt, ami bejött, ezúton is gratulálunk neki győzelemhez.
A nyereményeket Kövesdi Gábor, az esemény főszervezője adta át. Aki pedig kedvet kapott a megméretéshez, már jelentkezhet a következő kiírásra, az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokság honlapján.
(Az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon a klubtelevíziónk, az Aranyoroszlánok is ott volt, az eseményről az október 13-i adásunkban számolunk majd be.)





