Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Szerb topklubot győztünk le

Szerb topklubot győztünk le

Spiele

Veröffentlicht: 04.12.2023, 12:01Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Hátrányból fordított a Crvena Zvezda ellen második csapatunk

Az őszi szezon végeztével sem állt meg az élet második csapatunknál, ugyanis a fiatalok Algyőre utaztak, ahol a szerb Crvena Zvezda U18-as növendékeivel mérték össze tudásukat, kapunkat ezúttal is az NB III-ban a Füzesgyarmat elleni utolsó őszi bajnokin debütáló Molnár Mátyás védte.

A 19. perctől hátrányban futballoztunk, de a szünet után azonnal egyenlíteni tudtunk Benkő László góljával, majd a rendes játékidő vége előtt négy perccel a csereként beálló Menyhárt Barnabás egy felpörgetett labdát vitt be a tizenhatoson belülre és kilőtte a hosszú sarkot, így megfordítottuk a meccset, és egy nagy múltú, erős utánpótlással rendelkező gárda elleni sikerrel mehetnek a srácok a karácsonyi ünnepekre.

Kurucsai Milán: – Remek ellenféllel játszottunk, a Crvena Zvezda az U18-as csapatával érkezett, míg nálunk szerepelt néhány idősebb játékos is. A hozzáállással a legtöbb játékosnál elégedettek lehetünk, de a játékunkat gyorsítanunk kell, még annak ellenére is, hogy egyre inkább jelennek meg olyan elemek, melyeket szeretnénk viszont látni. Jó zárása volt ez a párharc a félévnek, fontos, hogy nemcsak egyenlíteni, hanem fordítani is tudtunk. Egy Honvédnak jobban kell akarnia a győzelmet, nagyobb meggyőződéssel, büszkeséggel kell játszanunk minden mérkőzést, ehhez pedig hinni és dolgozni kell. Volt néhány remek teljesítmény és a meccs kifejezetten biztató volt a következő időszakot illetően.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BUDAPEST HONVÉD II–CRVENA ZVEZDA U18 (szerb) 2–1 (0–1)

Algyői Sportközpont

G: Benkő (46.), Menyhárt (86.)

Honvéd II: Molnár M. – Bakó, Vojtkó, Kaczvinszki (Horváth B., 60.), Kulbachuk – Polák (Tóth L., 60.), Simon Sz. (Babulják, 65.), Benkő – Gyenes (Menyhárt, 65.), Hancz (Zsigmond, 80.), Forró (Kubitsch, 80.)
Vezetőedző: 
Kurucsai Milán

04.12.2023, 12:01Spiele

Ähnliche Nachrichten

Auch unsere zweite Mannschaft startet mit einem Unentschieden

Auch unsere zweite Mannschaft startet mit einem Unentschieden

Die Mannschaft von Gábor Kovács spielte am ersten Spieltag der Südost-Gruppe der NB III 0:0 gegen Békéscsaba, das in der vergangenen Saison noch in der zweiten Liga angetreten war.

25.07.2026 | Spiele

Auch zweites Spiel unserer zweiten Mannschaft gewonnen

Auch zweites Spiel unserer zweiten Mannschaft gewonnen

Kispest–Honvéd FC II besiegte SZAC in einem Testspiel mit 3–2.

10.07.2026 | Spiele

Unsere zweite Mannschaft beendet die Saison mit einer Niederlage

Unsere zweite Mannschaft beendet die Saison mit einer Niederlage

Die Mannschaft von Gábor Kovács schloss die Meisterschaft auf dem achten Platz ab.

23.05.2026 | Spiele

Souveräner Sieg gegen BKV Előre

Souveräner Sieg gegen BKV Előre

Unsere zweite Mannschaft feierte am 14. Spieltag der NB III Südost-Gruppe einen überzeugenden 5:1-Erfolg gegen BKV Előre.

30.10.2026 | Zweite Mannschaft