Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Szigorú vagyok magammal”

„Szigorú vagyok magammal”

Akademie

Veröffentlicht: 03.05.2023, 15:29Lesezeit: 4 Min.
E-MailFacebook

Simon Benedek volt az U17 nyerő embere Debrecenben

Takács László U17-es csapata a múlt hét folyamán, kedden a Bozsik Arénában lépett pályára, majd a hétvégén az éllovas Debrecenhez utazott. A Loki vendégeiként 1–0-s győzelmet arattak a fiatalok, köszönhetően Simon Benedek góljának, aki nemcsak kispesti színekben, hanem a a korosztályos válogatottban is rendszeresen szerephez jut. Három pontot hozó találata apropóján beszélgettünk akadémistánkkal a múlt hét eseményeiről.

A debreceni meccset megelőzően játszottatok egy mérkőzést az Újpest ellen, nem is akárhol, hiszen a Bozsik Arénában léphettetek pályára. Milyen érzésekkel futottál ki a stadionban a gyepre?
Motivált voltam, előtte pár nappal láttam a csapat Újpest elleni bajnokiját, ahol fergeteges volt a hangulat, szóval tudtam, hogy milyen az, amikor tele van a stadion. A meccs napján, már amikor besétáltunk az öltözőbe és láttam az első keret játékosainak a nevét, éreztem, hogy valami különlegesben van részem. Az eredményt sajnálom, mert szerettünk volna nyerni, ha már lehetőséget kaptunk, hogy a Bozsik Arénában játszunk. Sokáig bennem marad az élmény, már csak emiatt is megéri elkezdeni futballozni.

Az elmaradt győzelem miatt motiváltabban utaztatok a Lokihoz?
Igen ez is bizonyára szerepet játszott abban, hogy sikerült megnyernünk a találkozót. Jó és fegyelmezett játékot mutattunk, főképp a vezetés megszerzése után. A csapat jó meccset játszott, de a saját részemről több volt a meccsben. Adódtak még helyzeteim, amelyekből betalálhattam volna és akkor nagyobb különbségű a győzelmünk.

Hogyan kell kezelni az ilyen helyzeteket, amikor nem úgy megy, ahogy elvárod magadtól?
Szigorú vagyok magammal, Debrecenben például három pontot érő gólt lőttem, mégsem voltam elégedett a játékkal, a győztes meccsek után is kellő alapossággal elemzem a teljesítményem.  A kudarcok is motiválnak, hogy a következő alkalommal akár még többet hozzak ki magamból. Megtanultam azt, hogy a pályán nem mindenre tudok hatást gyakorolni, és ami nem az én hibám, azt el tudom engedni. Természetesen csapatként nyerünk vagy veszítünk, de magamra is figyelnem kell, ha minél messzebb akarok jutni a karrieremben.

Hogyan látod, miben kell leginkább előre lépned? 
Mindenben, nyilván ez az egyértelmű válasz, de talán a legfontosabb a helyzetkihasználás lenne. Technikailag is javulnom kell, illetve a területeket jobban támadni, bátrabban játszani, mert bár úgy érzem, hogy jól kerülök helyzetbe, de ott lehetnék a kapu előtt többször is.

És mi az, amivel elégedett vagy?
Az elmúlt egy évben több lett az önbizalmam, ami segít abban, hogy felkészültebben menjek neki a meccseknek. A helyzetbe kerülést mondtam már, de ami még fontos, az a védőmunka. Próbálok a lehető legtöbbet visszazárni és segíteni a csapatomnak.

Ha már a válogatott említetted, hogyan készülsz a közelgő korosztályos Európa-bajnokságra?
Először szeretném azt elmondani, hogy óriási megtiszteltetés a nemzeti csapat mezét felhúzni és a címerrel a szívem fölött pályára lépni. Talán a Bozsik Arénában tapasztaltakhoz tudnám hasonlítani azt a hangulatot és környezetet, ami vár ránk. Ez motivál, nagyon várom, hogy itthon szerepeljek a csapattal. Írországgal, Walesszel és Lengyelországgal mérkőzünk meg, szerintem jó eséllyel indulunk el a tornán.

Tavaly májusban debütáltál az NB III-ban, ráadásul rögtön góllal, s eddig három meccsed volt a felnőttek között, mit adnak neked azok a játékpercek?
Erőnlét tekintetében nyilván más a mezőny, így egy kisebb teherbírást biztosan. Emellett a felnőtt játékosok sok mindent rutinból oldanak meg, nehéz volt először játszani ellenük, de mostanra már felvettem az ő ritmusukat.

U19, A-CSOPORT, 9. FORDULÓ
FERENCVÁROSI TC–BUDAPEST HONVÉD-MFA 1–1 (1–0)
Budapest, Népligeti Sportcentrum

V: Dédesi (Varga I., Bense)
G: Varga Z. (37.) ill. Mihály (69.)

Honvéd-MFA: Schrankó – Kocsis G. (Sebe, a szünetben), Polák, Tóth M. (Fehér, 58.), Koszovscsuk (Tarcson, 76.), Braun (Menyhárt, 68.), Pilter, Nagy Z., Vörös (Fábiánkovits, 58.), Mihály B., Bezzeg
Vezetőedző: Pinezits Máté

Pinezits Máté: – Aminek nagyon örülök, hogy az amit az előző időszakban tapasztalatként felhalmoztak a srácok, azt most hasznosítani tudták! A mérkőzés képének megfelelő, mondhatni igazságos eredmény született!

U17, B-CSOPORT, 13. FORDULÓ
DVSC–BUDAPEST HONVÉD-MFA 0–1 (0–0)
Debrecen, Debreceni Labdarúgó Akadémia Edzőközpont

V: Kondor (Papp, Kovács Z.)
G: Simon B. (54.)

Honvéd-MFA: Molnár M. – Czenky, Szamosi, Kaczvinszki (Kövér, a szünetben), Balogh Zs. (Kiatipisz, 88.), Tóth L., Simon (Kruppai, 88.), Sebestyén (Palócz, 71.), Hancz (Babulják, 63.), Lajcsik, Kovács B.
Vezetőedző: Takács László

Takács László: – Végig nagyon fegyelmezettek és koncentráltak voltunk, nem engedtünk gólszerzési lehetőséget az ellenfélnek. Mindkét félidőben sok lehetőséget dolgoztunk ki, akár nagyobb arányban is nyerhettünk volna.

U17, B-CSOPORT, 12. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD-MFA–ÚJPEST FC 0–0
Budapest, Bozsik Aréna

V: Kovács M. (Dobsonyi, Mravik)

Honvéd-MFA: Molnár M. – Czenky, Szamosi, Kaczvinszki, Balogh Zs. (Kövér B., 84.), Tóth L. (Kiatipisz, 78.), Simon B., Sebestyén (Oros-Kovács, 65.), Horváth B. (Lajcsik, 65.), Hancz (Kruppai, 78.), Kovács B.
Vezetőedző: Takács László

Takács László: – Úgy vágtunk neki a mérkőzésnek, hogy szeretnénk nyerni, gólokat rúgni, élvezni ezt a 90 percet. Mindkét félidőben megvoltak a lehetőségeink, de nem mindig hoztunk jó döntéseket. Sok helyzetet kidolgoztunk, gólt azonban nem tudtunk szerezni. Ahogy telt az idő, kicsit görcsösek lettünk, kapkodóvá vált a játékunk, mert nem sikerült dűlőre vinni a meccset, miközben az Újpest ellentámadásaiban is volt veszély. Azt láttam a srácokon, hogy fel vannak dobódva, várták ezt a lehetőséget, szerintem minden gyereknek óriási élmény egy ilyen gyönyörű stadionban pályára lépni, remek kezdeményezés, hogy a Bozsik Arénában rendez a klub utánpótlás-mérkőzéseket.

U16, B-CSOPORT, 10. FORDULÓ
UTE–BUDAPEST HONVÉD-MFA 1–0 (0–0)
Budapest, UTE Atlétikai Stadion

V: Török Zs. (Dobó, Lantos)
G: Soós (77.)

Honvéd-MFA: Lipóczi – Bencsetler, Acsai (Seres, 72.), Szlovák (Giuliani, 72.), Gáspár, Szénási (Polonkai, 60.), Birtalan, Oros-Kovács (Bernáth, 60.), Botos, Nagy M., Szelényi (Csóri B., 72.)
Megbízott edző: Bogdánfi Márton

U15, KIEMELT CSOPORT, 18. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD-MFA–ETO FC GYŐR 1–1 (1–0) 
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Király (Virág, Végh)
G: Milicz (12.) ill. Farkas (72.)

Honvéd-MFA: Tarnóczi – Rankó, Pleskó (Horváth Á., 73.), Ujváry (Manzella (61.), Milicz, Miták, Reményik (Merkl, 47.), Hecler, Petrók, Balázs T., Gyebróczki
Vezetőedző: Bogdánfi Márton

U14, KIEMELT CSOPORT, 23. FORDULÓ
DVSC–BUDAPEST HONVÉD-MFA 0–0
Debrecen, Labdarúgó Akadémia Edzőközpont

V: Kiss A. (Faragó, Béres)

Honvéd-MFA: Jakab – Russnák, Schwarcz (Csákány, 51.), Csörgő, Acsai, Szőke (Kayali, a szünetben), Varga K. (Shodunke, 60.), Érsek (Varga Z., a szünetben), Martin (Varga-Sós, 73.), Molnár Á. (Schmél, 51.), Bogdán (Ferencz, 60.)
Vezetőedző: Mihályi Tamás

Mihályi Tamás: – A mérkőzés elején elég sokáig tartott, amíg alkalmazkodtunk a pályához, azonban azt lehetett látni, hogy két ellentétes felfogású csapat találkozott. Összességében egyenlő létszámnál fölényben volt a DVSC, de sokszor meg tudtuk mutatni a mi játékunkat is, létszámfölényben pedig kár értékelni a mérkőzést ebből a szempontból. Sajnos helyzetekig jutottunk csak.

03.05.2023, 15:29Akademie

Ähnliche Nachrichten

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie

Dávid Czinki im EM-Qualifikationskader der U17-Nationalmannschaft

Dávid Czinki im EM-Qualifikationskader der U17-Nationalmannschaft

Die U17-Nationalmannschaft trifft in der ersten Runde der EM-Qualifikation auf Nordmazedonien, die Türkei und San Marino.

24.10.2026 | Akademie

Akademie-Rückblick: U19-Derbysieg gegen MTK, U17 rettet Punkt in der Nachspielzeit

Akademie-Rückblick: U19-Derbysieg gegen MTK, U17 rettet Punkt in der Nachspielzeit

Unsere U19 entführte bei MTK Budapest alle drei Punkte, während die U14 bei der Várda Labdarúgó Akadémia siegte. Unsere U17 glich bei Gödöllői SK in der Nachspielzeit aus und trennte sich letztlich 2:2 unentschieden.

24.10.2026 | Akademie