Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Szimpatikus Kispest

Szimpatikus Kispest

Klub

Veröffentlicht: 11.08.2021, 12:48Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Legendás meccsek – a lengyel sajtó is a piros-feketék csodájára járt

Ezen a héten is hoztunk nektek három emlékezetes mérkőzést a kispesti futballtörténelemből, ezúttal augusztus 9-15. közti találkozókról, többek között a Polonia Varsó elleni mérkőzésről is olvashattok.

 

POMPÁS ERŐBEN
1938.08.12.: Polonia Varsó–Kispest FC 1–3 (0–2) 

A Lengyelországban portyázó Kispest FC nyolcezer néző előtt először Varsóban, a Polonia ellen lépett pályára. A csapat kitűnő játékkal, Olajkár I, Nemes és Déry góljaival 3–1-re győzte le a lengyel együttest. A kispestiek játéka hatalmas közönségsikert aratott. A helyi sajtó igencsak dicsérte a piros-feketéket: „A Kispest pompás erőben van. Szimpatikus és fegyelmezett csapatot ismertünk meg benne. Technikailag jól képzettek a játékosai és a labda fölött biztosan uralkodnak. Déri, Nemes, Kürthy és Olajkár I, a csapat legjobbja.”

KFC: Boldizsár – Olajkár I., Rátkai – Monostori, Varga dr., Vigh – Kincses, Olajkár II., Nemes, Déri, Kürthy.


VENDÉGHIBÁBÓL VEZETÉS
1962.08.11.: Bp. Honvéd–Szegedi EAC 4–1 (1–1)

Kispesten, tízezer néző előtt a Honvéd két újoncot is avatott a Szeged ellen, a jobbhátvéd Lévai Istvánt és a balfedezet Perecsi Tibort. Viharos erejű támadásokkal kezdett a Bp. Honvéd, de aztán a szegediek fokozatosan belelendültek és a 13. percben Nemes megszerezte a vezetést a vendégeknek. A 31. percben Tichy egyenlített, két szegedi védőt is kicselezve 16 méterrel bombázott a kapuba.

A második félidőben egy vendéghiba után szerzett vezetést a Honvéd, a SZEAC kapusa saját gólvonalán túl öklözte a labdát. A 70. percben tíz főre olvadtak a vendégek, miután a játékvezető Dezsőfit kiállította. A hajrában Tichy két gólt is szerzett, a kapust is kicselezve lőtte a kispestiek harmadik, majd a 90. percben a negyedik gólját.

BHSE: Takács – Lévai, Marosi, Dudás – Perecsi, Rozmis – Nagy Gy., Komora, Nógrádi, Tichy, Vági.
Edző: Lóránt Gyula


MÁSODIK FÉLIDEI LENDÜLET
1980.08.13.: Bp. Honvéd–Csepel SC 3–1 (1–0)

A szezon első hazai bajnoki mérkőzésére érkező szurkolók szomorúan vették tudomásul, hogy a fedett lelátót lezárták, mivel életveszélyessé vált. Hamar kiderült, hogy a bajnokcsapatnak nem lesz könnyű dolga a nagyszerűen rajtoló újonc csepeliekkel szemben. A piros-fehérek ezúttal nem úgy kezdtek, ahogy azt a szurkolóik elvárták. A csepeliek ugyanakkor higgadtan, fegyelmezetten futballoztak. A kispestiek hamar elvesztették gólzsákjukat. Kozma Mihályt sérülés miatt a 26. percben le kellett cserélni. A játékvezető már a félidő lefújásához készült, amikor a Honvéd Esterházy révén megszerezte a vezetést.

A második játékrészben nagyot javult a Honvéd, óriási lendülettel egymás után vezette a támadásokat. A piros-fehérek szemmel láthatóan gyorsan döntésre akarták vinni a dolgot. A második kispesti gól után ugyan hamar jött a csepeliek válasza, de ezután a nagyszerűen játszó Gyimesi irányításával, Esterházy (2) és Dajka góljaival megérdemelt győzelmet aratott a Honvéd.

BHSE: Gujdár – Paróczai, Kocsis, Garaba, Varga – Gyimesi, Nagy, Kuti – Bodonyi, Esterházy, Kozma ( Dajka, 26.).
Edző: Tichy Lajos.

11.08.2021, 12:48Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub