Itt a piros, hol a piros?! – kis túlzással ezt is játszhatta volna a játékvezetőkkel Németh Tamara technikai igazgatónk és miskolci kollégája, Hegedűs Bence, mivel kisebb mezmizéria kerekedett a találkozó előtt.
Alapesetben a hazai mezőnyjátékosok számára választanak elsőként mezt a felek (majd következnek a vendég mezőnyjátékosok, a hazai, s végül a vendégkapus), csakhogy a Honvéd piros-fekete meze nem ütött el eléggé a DVTK piros-fehér szettjétől, a fekete nadrág, sportszár páros pedig a fekete vendégmezzel lett volna zavaró, és mivel a miskolciaknak nem érkezett meg a fehér mezük, ezért kezdődhetett el a „szerencsejáték”. A mienk érthetően ragaszkodtak hazai pályán az első választás jogához, viszont valamilyen megoldást kellett találni, ezért – miután klubunk a patthelyzet feloldására végül elfogadta ezt a variációt – a Honvédnak kellett lecserélnie a felsőjét, így a még soha nem látott fehér, fekete, fekete felszerelésben lépett pályára a kispesti együttes. (Igaz, ha egy új szett kell a győzelemhez, akkor a szezon összes meccsén vállaljuk az öszvérmegoldást.)
S bár nem a mez teszi a futballistát ruha teszi az embert, csapatunk lendületesen, nagy akarattal kezdte a meccset – pontosan így kell fociznia egy vészhelyzetben lévő együttesnek! –, többet birtokoltuk a labdát, több ígéretesnek tűnő akciót is vezettünk, és ha még pontosabbak vagyunk, sikerül még egy csel, akkor…
Nos, a mondatot a 24. percben fejezhettük be, amikor Mohamed Mezghrani beadását Gazdag Dániel bólintotta a hálóba, hat perccel később pedig gólpasszt adott a bal alsót kilövő Zsótér Donátnak!
Természetesen egy félidőnyi futballtól nem oldódnak meg a nehézségeink, ahogyan az is tény, hogy az utolsó helyezett volt a vendégünk, ezzel együtt jó érzés volt látni a csapatot. Sajnos ritkán volt részünk ilyenben a szezon során – talán csak Miskolcon és Zalaegerszegen, az eddigi két sikerünk alkalmával –, szóval érthetően melengette átfázott lelkünket és testünket a két kispesti gól.
„Ne aludjunk be, tegyünk rá még egy lapáttal!” – spannolta a társakat az öltözőből kifelé Hidi Patrik, ehhez képest a másfél héttel korábbi, MTK elleni meccs jutott az eszünkbe a fordulást követően. Nem ez volt a cél, mégis magunkra húztuk az ellenfelet, amely gyorsan szépíteni tudott, így aztán főleg felsejlett bennünk a kék-fehérekkel szembeni pontvesztés.
Szerencsére ezúttal negyedóra után sikerült nagyjából rendezni a sorokat, Batik fejesét védte Antal, majd Balogh lövésénél mentett bravúrral a miskolciak kapusa. Utóbbi kísérletnél szögletre mentett, amelyből aztán Hidi ívelt középre, az érkező Szendrei Norbert pedig ismét kettőre növelte a fórunkat, cseppnyi nyugalmat hozva ezzel a mérkőzésbe.
„Így se lesz könnyű” – jegyezte meg Pisont István a technikai zónában, miközben a pályán tovább támadott a DVTK. Igaz, ha Gazdag passza pontosabb Szendreinek, talán a negyedik gól is megszületik.
Sőt, meg is született, a Diósgyőr ellen ebben a szezonban hagyományosan remeklő Gazdag révén, aki remek helyzetfelismeréssel és finom mozdulattal szerezte meg a saját második és a Honvéd negyedik gólját. Ha pedig bárkinek is kétsége lett volna afelől, hogy megnyerjük a meccset, akkor Ivan Lovric tette fel az I-re a pontot, amikor Hidi remek cselei és szép passza után bombázott a hálóba. Elnyűhetetlen védőnk a 14. gólját szerezte az NB I-ben a Honvéd színeiben, s 19 hónap és 5 nap után volt ismét eredményes az első osztályban.
A találkozót követően végre mosolygós arcokat láthattunk, a győzelem önmagában „csak” három ponttal és egy hellyel vitt minket előrébb, viszont nagyon sokat számíthat abból a szempontból, hogy ismét győzni tudott a csapat, ami visszaadhatja a játékosok hitét.
Szóval bár a piros végül a DVTK-nál volt, a győzelmet a Honvéd szerezte meg, és a meccset látva elmondhatjuk, ez bizony nemcsak a szerencsén múlott.
