Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Színes siker

Színes siker

Spiele

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 2 Min.

Régóta várt jó játékkal nyert a Honvéd a DVTK elleni kulcsfontosságú mérkőzésen

Itt a piros, hol a piros?! – kis túlzással ezt is játszhatta volna a játékvezetőkkel Németh Tamara technikai igazgatónk és miskolci kollégája, Hegedűs Bence, mivel kisebb mezmizéria kerekedett a találkozó előtt.

Alapesetben a hazai mezőnyjátékosok számára választanak elsőként mezt a felek (majd következnek a vendég mezőnyjátékosok, a hazai, s végül a vendégkapus), csakhogy a Honvéd piros-fekete meze nem ütött el eléggé a DVTK piros-fehér szettjétől, a fekete nadrág, sportszár páros pedig a fekete vendégmezzel lett volna zavaró, és mivel a miskolciaknak nem érkezett meg a fehér mezük, ezért kezdődhetett el a „szerencsejáték”. A mienk érthetően ragaszkodtak hazai pályán az első választás jogához, viszont valamilyen megoldást kellett találni, ezért – miután klubunk a patthelyzet feloldására végül elfogadta ezt a variációt – a Honvédnak kellett lecserélnie a felsőjét, így a még soha nem látott fehér, fekete, fekete felszerelésben lépett pályára a kispesti együttes. (Igaz, ha egy új szett kell a győzelemhez, akkor a szezon összes meccsén vállaljuk az öszvérmegoldást.)

S bár nem a mez teszi a futballistát ruha teszi az embert, csapatunk lendületesen, nagy akarattal kezdte a meccset – pontosan így kell fociznia egy vészhelyzetben lévő együttesnek! –, többet birtokoltuk a labdát, több ígéretesnek tűnő akciót is vezettünk, és ha még pontosabbak vagyunk, sikerül még egy csel, akkor…


Nos, a mondatot a 24. percben fejezhettük be, amikor Mohamed Mezghrani beadását Gazdag Dániel bólintotta a hálóba, hat perccel később pedig gólpasszt adott a bal alsót kilövő Zsótér Donátnak!


Természetesen egy félidőnyi futballtól nem oldódnak meg a nehézségeink, ahogyan az is tény, hogy az utolsó helyezett volt a vendégünk, ezzel együtt jó érzés volt látni a csapatot. Sajnos ritkán volt részünk ilyenben a szezon során – talán csak Miskolcon és Zalaegerszegen, az eddigi két sikerünk alkalmával –, szóval érthetően melengette átfázott lelkünket és testünket a két kispesti gól.

„Ne aludjunk be, tegyünk rá még egy lapáttal!” – spannolta a társakat az öltözőből kifelé Hidi Patrik, ehhez képest a másfél héttel korábbi, MTK elleni meccs jutott az eszünkbe a fordulást követően. Nem ez volt a cél, mégis magunkra húztuk az ellenfelet, amely gyorsan szépíteni tudott, így aztán főleg felsejlett bennünk a kék-fehérekkel szembeni pontvesztés.


Szerencsére ezúttal negyedóra után sikerült nagyjából rendezni a sorokat, Batik fejesét védte Antal, majd Balogh lövésénél mentett bravúrral a miskolciak kapusa. Utóbbi kísérletnél szögletre mentett, amelyből aztán Hidi ívelt középre, az érkező Szendrei Norbert pedig ismét kettőre növelte a fórunkat, cseppnyi nyugalmat hozva ezzel a mérkőzésbe.


„Így se lesz könnyű” – jegyezte meg Pisont István a technikai zónában, miközben a pályán tovább támadott a DVTK. Igaz, ha Gazdag passza pontosabb Szendreinek, talán a negyedik gól is megszületik.


Sőt, meg is született, a Diósgyőr ellen ebben a szezonban hagyományosan remeklő Gazdag révén, aki remek helyzetfelismeréssel és finom mozdulattal szerezte meg a saját második és a Honvéd negyedik gólját. Ha pedig bárkinek is kétsége lett volna afelől, hogy megnyerjük a meccset, akkor Ivan Lovric tette fel az I-re a pontot, amikor Hidi remek cselei és szép passza után bombázott a hálóba. Elnyűhetetlen védőnk a 14. gólját szerezte az NB I-ben a Honvéd színeiben, s 19 hónap és 5 nap után volt ismét eredményes az első osztályban.


A találkozót követően végre mosolygós arcokat láthattunk, a győzelem önmagában „csak” három ponttal és egy hellyel vitt minket előrébb, viszont nagyon sokat számíthat abból a szempontból, hogy ismét győzni tudott a csapat, ami visszaadhatja a játékosok hitét.

Szóval bár a piros végül a DVTK-nál volt, a győzelmet a Honvéd szerezte meg, és a meccset látva elmondhatjuk, ez bizony nemcsak a szerencsén múlott.

01.01.2021, 01:00Spiele

Ähnliche Nachrichten

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Am 13. Spieltag der OTP Bank Liga trennten wir uns von MTK Budapest auswärts mit einem 2:2-Unentschieden.

07.11.2026 | Spiele

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele