Betegség miatt hiányzott a kispadról az U16-os csapatunk vezetőedzője, Faltusz Zoltán (akinek ezúton kívánunk jobbulást), távollétében pedig az U19-es gárdát irányító Pinezits Máté meccselt a fiatalokkal, aki mellett ott lehetett az együtteshez pénteken már csatlakozó Máj Zoltán másodedző.
A második együtteshez hasonlóan U16-osaink is a Pakssal játszottak és mindkét alkalommal a mieink jöttek ki győztesként, az NB III-ban szereplő gárdánk 2–0-ra, míg az U16-os csapat 4–1-re nyert.
Az U16-os bajnoki mérkőzést a tolna megyeiek kezdték jobban, a 26. percben megszerezték a vezetést. Sokáig nem kellett hátrányban játszania a kispestieknek, négy perccel később Lajcsik Vencel egyenlített. A találkozó végéhez közeledve 11 perc alatt háromszor találtak be a mieink, Palócz Balázs kétszer, míg Kruppai Adrián egyszer volt eredményes, kialakítva ezzel a 4–1-es végeredményt.
A Honvéd-MFA jelenleg a harmadik helyen áll a tabellán, két ponttal lemaradva a listavezető PAFC-hoz képest.
U16-OS BAJNOKSÁG, 10. FORDULÓ
Budapest Honvéd-MFA–Paksi FC 4–1 (1–1)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
V: Kovács M. (Tősér D., Elischer M.)
G: Lajcsik (30.), Palócz (73., 84.), Kruppai (76.) ill. Hekfusz (26.)
Honvéd-MFA: Tóth K. – Czenky, Kiapitisz, Kaczvinszki, Kovács B. (Botos, 70.), Simon B. (Csorba D., 59.), Szabó B. (Magyar, 84.), Csorba N., Kruppai, Kövér (Palócz, 59.), Lajcsik (Dorogi, 70.)
Megbízott vezetőedző: Pinezits Máté
Pinezits Máté: – Le a kalappal a srácok előtt, nagyon jól reagáltak a héten történt változásokra. Ami a mérkőzést illeti, sajnos a több, nagy helyzet ellenére csendesen és talán picit feszülten játszottunk, de külön öröm, hogy tudott ebből váltani a csapat. A Paksnak további sok sikert, Faltusz Zoltán vezetőedzőnek mielőbbi jobbulást kívánunk!






