Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Szomorú jubileum

Szomorú jubileum

Klub

Veröffentlicht: 14.03.2022, 15:10Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Heti Honvéd – vereséggel végződött a 100. MTK–Honvéd, illetve Bőle Lukács 25. kispesti bajnokija

Számok

7

Az MTK ellen kiállított Marko Petkovic a hetedik Honvéd-játékos, aki a 2021/2022-es bajnokságban a kiállítás sorsára jutott.

25

Bőle Lukács 25. bajnoki meccsét játszotta Honvéd-mezben az MTK ellen.

100

Az NB I 24. fordulójában, a kék-fehérek pályaválasztása mellett a századik MTK–Honvéd meccset játszották.

Tudtad?

A Kispesti Atlétikai Club fennállása második évében megszerezte első érmét. A KAC a dobogó harmadik fokán végzett a IV. osztályú bajnokságban. A piros-feketék mindössze egy ponttal szereztek kevesebbet, mint a 2. helyezett MÁV Gépgyári Sport Kör.

A hét mondása

Ivan Lovric az MTK–Honvéd mérkőzés után: „„Át kell gondolnunk és közösen át kell beszélnünk, hogy miért és hogyan hibáztunk, mert még egy ilyen meccset, mint az MTK elleni volt, nem szabad játszanunk”

Ez történ a héten (március 14—20.):

100 éve:

1922. március 19-én a Sárkány utcai KAC-pályán a Kispesti AC 1–1-es döntetlent játszott a Terézvárosi TC ellen. A vendégek a 8. percben Jurcsó öngóljával szereztek vezetést. A piros-feketék egyenlítő gólját Norik lőtte.

50 éve:

1972. március 19-én a Bp. Honvéd 1–0-ra nyert Székesfehérváron a Videoton SC ellen. A találkozó egyetlen találata Szabó öngólja volt.

25 éve:

1997. március 17-én, 65 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt a Bp. Honvéd korábbi 77-szeres válogatott védője Sipos Ferenc.

Születésnapok

Március 14.:  Mirko Jovanovic  (1971)

Március 16.: Fodor Imre (1963), Csizmadia Mihály (1923), Mészáros Attila (1983)           

Március 17.:  Adrian Negrau (1968)

Március 18.: Ács Gusztáv (1967)              

Március 20.: Hrotkó II János (1922)                                            

Elhunytak

Március 17.: Sipos Ferenc, Paczolay Károly 

Március 20.: Preiner Kálmán 

Csapataink eredményei:

NB I: MTK Budapest–Budapest Honvéd 1–0

NB III: Budapest Honvéd II–Mohács 4–1

U19: Budapest Honvéd-MFA–Illés Akadémia 2–0

U17: Debreceni VSC–Budapest Honvéd-MFA 1–1

U15: Budapest Honvéd-MFA–Debreceni VSC 1–2

U14: Budapest Honvéd-MFA–PAFC 5–0

Öregfiúk: MTK Budapest–Honvéd BKE 6–2

14.03.2022, 15:10Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub