A Spartak Trnava és az Astra után harmadik téli felkészülési mérkőzésén is élvonalbeli riválissal találkozott a női csapatunk, Martin Masaryk együttese a Slovan Bratislavát fogadta Kispesten. A szlovák bajnokságban harmadik helyen álló együttes 4–2-es győzelmet aratott, csapatunk azonban szoros küzdelemre késztette erősebb riválisát.
Negyedóra után a vendégek kerültek előnybe, Nagy Eliza azonban a 30. percben egyenlített, sőt az 58.-ban a korosztályos válogatott Sipőcz Virág góljával már mi vezettünk, s ugyan a Slovan egalizált, még az utolsó tíz percre is döntetlennel fordultak a felek. A hajrában azonban a pozsonyiak eldöntötték a találkozót, a 85. percben büntetőtől találtak be, majd a végén a negyedik góljukat is megszerezték.
Felnőtt csapatunk mellett utánpótlás-korosztályaink is felkészülési mérkőzést játszottak, az U19 5–1-re kapott ki a Slovantól, míg az U14 8–1-s győzelmet aratott a Vasas ellen.
Martin Masaryk: – Büszke vagyok a lányokra, jó mérkőzést játszottunk a nagynevű és elismert szlovák élvonalbeli Slovan Bratislavával. Az első pillanattól kezdve támadó szellemben futballoztunk, energikusak voltunk egészen 2–2-s állásig, ezt követően azonban elfogytunk és két hibából két gólt kaptunk. Tudjuk mik a gyengeségeink, dolgozni fogunk rajtuk, szerencsére egy jó társasággal készülhetünk együtt, amely mentálisan erős és jó csapatemberek alkotják. Köszönjük ellenfelünknek a találkozót!
NŐI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BUDAPEST HONVÉD FC–SLOVAN BRATISLAVA (szlovák) 2–4 (1–1)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
G: Nagy E. (30.), Sipőcz (58.)



.jpg)
 (1920 x 900 képpont) (23).jpg)
.jpg)