Két nemzetközi tornán járt a Budapest Honvéd, az U15-ös korosztály a csehországi Ostravában futballozott a Nations Cupon, míg az U13-as fiatalok dél felé vették az irányt, a bosznia-hercegovinai Lukácsbányán jártak, a Banja Luka Kupán.
Nem akármilyen ellenfelekkel mérhették össze erejüket a Bogdánfi Márton vezette U15-ösök, de még a Hertha Berlin és a Slavia Praha erősítette mezőnyből is sikerült veretlenül továbbjutni, hiszen a két említett gárdával 1–1-et játszottunk (góljainkat Acsai Dominik szerezte), míg a Zsolnát 3–1-re vertük. A negyeddöntőben újabb német rivális jött szembe, azonban a Köln higgadtabbnak bizonyult a tizenegyeseknél. A következő, Dukla Praha elleni párharc arról döntött, hogy az ötödik, vagy a hetedik helyért játszunk-e az utolsó meccsen, s mivel sikerrel vettük az akadályt, a Slovan Bratislava jött szembe, amelyet Érsek Patrik találatával 1–0 győztünk le. Összességében veretlenül, mindössze három kapott góllal zártuk a viadalt.
A Takács Richárd irányított U13-as korosztály egy szerb és két bosnyák együttessel nézett farkasszemet a csoportban, két győzelemmel és egy döntetlennel veretlenül jutott tovább a negyeddöntőbe. Ott az olasz Udinese várt a mieinkre, amellyel szoros meccsen maradtunk alul, a helyosztók végeztével pedig a hatodik helyen zártuk a tornát.
Bogdánfi Márton: – Remek ellenfelekkel futballozhattunk, tapasztaltuk, hogy a nemzetközi szinten milyen sebességgel zajlik a játék. A csoportból veretlenül jutottunk tovább, majd a második nap a helyosztókon még gólt sem kaptunk. Ez már önmagában dicséretre méltó, de sikerült tartalommal is megtölteni a mérkőzéseket. A magas színvonalú párharcok mellett kulturális programon is részt vettünk, meglátogattuk az auschwitzi és birkenaui táborokat, majd előadást is tartottak a játékosok a társaiknak. Tanulással és élményekkel teli hétvégén vagyunk túl, ami remekül összekovácsolta a csapatot!
A Budapest Honvéd FC kerete: Acsai Dominik, Andrejszki Benjamin, Bogdán Martin, Bokor Balázs, Ciaramella Gabrielle, Csákány Szabolcs, Csörgő Ádám, Domján Lóránd, Érsek Patrik, Ferencz Kende, För Patrik, Jakab Mátyás, Kayali Zalán, Mácsik Marcell, Russnák Áron, Schwarcz Máté, Szőke Szilárd, Varga Krisztián, Varga-Sós Benedek, Varga Zalán
Vezetőedző: Bogdánfi Márton
NATIONS CUP, U15-ÖS NEMZETKÖZI TORNA
Ostrava, Csehország
A Budapest Honvéd mérkőzései:
Csoportmérkőzések
Budapest Honvéd FC–MSK Zilina (szlovákiai) 3–1
G: Érsek, Schwarcz, Russnák
Budapest Honvéd FC–SK Slavia Praha (cseh) 1–1
G: Acsai
Budapest Honvéd FC–Hertha Berlin SC (német) 1–1
G: Acsai
Negyeddöntő
Budapest Honvéd FC–FC Köln (német) 0–0 – tizenegyesekkel 1–3
Az 5–8. helyért.
Budapest Honvéd FC–Dukla Praha (cseh) 1–0
G: Varga-Sós
Az 5. helyért
Budapest Honvéd FC–Slovan Bratislava (szlovák) 1–0
G: Érsek
Takács Richárd: – Bosznia-Hercegovinában egy 16 csapatos nemzetközi tornán vettünk részt, ahol szerb, bosnyák és olasz első osztályú csapatokkal volt lehetőségünk megmérkőzni. A túra kiváló lehetőséget biztosított a játékosok számára, hogy nemzetközi szinten próbáljál ki magukat, találkozzanak más futballkultúrákkal és megtapasztalhassák milyen egy tornarendszerben, a megszokottnál rövidebb, kiélezettebb mérkőzéseken szerepelni. A srácoknak az elejétől sikerült felnőniük a feladathoz, végig erős karaktert és csapategységet mutattak, aminek köszönhetően nálunk erősebb ellenfelekkel is kiegyenlített mérkőzéseket tudtunk játszani. Ez a néhány nap remekül szolgálta a fejlődésünket, egyénileg és csapat szinten egyaránt.
A Budapest Honvéd FC kerete: Balázs Péter, Bolyki Hunor, Doszpod Ádám, Fürjes Szabolcs, Hegedűs Dávid, Hubják Gergely, Józsa Roland, Koller Balázs, Komzsik András, Krisztán Zsombor, Magyar Alex, Matyó Gergő, Molnár Máté, Palásti Krisztián, Pallos Artúr, Szalma Dominik, Szijjártó Péter, Varga Botond
Vezetőedző: Takács Richárd
BANJA LUKA KUPA, U13-AS NEMZETKÖZI TORNA
Lukácsbánya, Bosznia-Hercegovina
A Budapest Honvéd mérkőzései:
Csoportmérkőzések
Budapest Honvéd FC–OFK Spartak 2013 (bosnyák) 3–0
G: Balázs, Magyar A., Krisztián
Budapest Honvéd FC–FK Crvena Zvezda (szerb) 2–2
G: Krisztián, Fürjes
Budapest Honvéd FC–NK Siroki Brijeg (bosnyák) 4–0
G: Balázs (2), Magyar A., Varga B.
Negyeddöntő
Budapest Honvéd FC–Udinese (olasz) 0–1
Az 5. helyért
Budapest Honvéd FC–FK Cukaricki (szerb) 0–2





