Újabb felkészülési mérkőzésen mérette meg magát a Honvéd-MFA U17-es együttese, amelynek ellenfele ezúttal a Pénzügyőr U19-es csapata volt. A mieink az első félidőben vezetést szereztek hazai pályán, ám a szünet után kiegyenlítettek vendégeink, Farkas Tibor szerint azonban fontos tapasztalatokkal gazdagodtak a fiatalok.
U17-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Budapest Honvéd-MFA–Pénzügyőr U19 1–1 (1–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
A Honvéd gólszerzője: Rácz B.
Honvéd: Schrankó – Gera N., Polyák, Morvai, Moery, Polák, Tarcson, Krajcsovics, Szűcs T., Dénes A., Rácz B.
Csere: Váncsa, Pilter, Szabó T., Ulbert, László M., Joannisz
Vezetőedző: Farkas Tibor
Farkas Tibor: – Fáradtan és ritmus nélkül játszott a csapat, ami sok pontatlanságban testesült meg. Habár idősebb ellenféllel szemben léptünk pályára, sebességben nem tudtak fölénk kerekedni, ami pozitívumként említhető. Hasznos és tanulságos mérkőzés volt.






