Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Tanulságos mérkőzés

Tanulságos mérkőzés

Spiele

Veröffentlicht: 07.02.2024, 17:55Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Katona Katinka betalált az Astra ellen meccsen

Második felkészülési találkozóján újabb élvonalbeli riválissal mérte össze tudását női csapatunk, mely a szlovák Spartak Trnava elleni idegenbeli párharcot követően az NB I hetedik helyén álló Astra csapatát fogadta. A mérkőzésre felforgatott kezdővel álltunk ki, a gólunkat a csereként beálló Katona Katinka szerezte, aki a 80. percben szépített.

Martin Masaryk: – Az Astra elleni mérkőzésünk rendkívül tanulságos volt számunkra. A kezdőcsapat összeállításakor az volt a célunk, hogy lehetőséget adjunk azoknak, akik eddig kevesebbet szerepeltek. Az első 30 percben jó teljesítményt nyújtottunk, de utána több hibát is elkövettünk, amit egy ilyen szintű ellenfél könnyedén megbüntet. A lányok érezhették, hogy milyen egy első osztályú rivális, sokat kell még tanulnunk, hogy idáig jussunk.

NŐI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BUDAPEST HONVÉD FC–ASTRA HFC-ÜLLŐ 1–5 (0–3)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

G: Katona (80.)

07.02.2024, 17:55Spiele

Ähnliche Nachrichten

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Unsere Frauenmannschaft gewann ihr viertes Testspiel in der Bozsik Aréna mit 4:1.

27.07.2026 | Spiele

Seit acht Pflichtspielen ungeschlagen – Sieg in Szekszárd dank Toren von Vachter und Palama

Seit acht Pflichtspielen ungeschlagen – Sieg in Szekszárd dank Toren von Vachter und Palama

Unsere Frauenmannschaft hat am 13. Spieltag der Simple Női Liga einen 2:0-Sieg bei Szekszárd FC gefeiert.

25.10.2026 | Frauenfußball

Rebeka Róth: Unser Ziel ist es, unsere ungeschlagene Serie fortzusetzen

Rebeka Róth: Unser Ziel ist es, unsere ungeschlagene Serie fortzusetzen

Wir haben mit unserer Mittelfeldspielerin Rebeka Róth über das Spitzenspiel gegen MTK, den neuen Modus der Simple Női Liga sowie das Ligaspiel am Samstag gegen den Szekszárd FC gesprochen.

25.10.2026 | Frauenfußball