Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Tavaszi rajt

Tavaszi rajt

Akademie

Veröffentlicht: 18.02.2022, 18:49Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Hat napon belül három korosztályunk számára is folytatódik a bajnokság

Elkezdődik utánpótláscsapataink számára a tavaszi szezon az U19-es, az U17-es és az U16-os korosztályban is, sőt az U16-os együttes már le is játszotta az első 2022-es tétmeccsét. Az őszi idény végeztével a kiemelt és az alap csoportot három osztályra bontották, a legjobb nyolc helyezett kerül be az első osztályba, ahol az őszi teljesítménytől függően lehet pontokat továbbvinni a folytatásra. A Honvéd-MFA mindhárom együttese a legjobbak között szerepel majd, ahol oda-visszavágós rendszerben 14 mérkőzés vár a kispestiekre.

Az U19-es csapat az ötödik helyen zárt ősszel, így három pontot vihet tovább a tavaszi körre, mely február 19-én, szombaton kezdődik a mieink számára, az ellenfél pedig az éllovas MTK lesz a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban.

U17-eseink számára csúszik pár napot a rajt a korosztályos válogatott spanyolországi programja miatt, így ők február 23-án, szerdán lépnek először pályára a Vasas ellen, hazai pályán. Takács László tanítványai a harmadik helyen teleltek, ezzel pedig négy pontot visznek magukkal.

Az U16-os korosztályban a kispestiek február 18-án, pénteken játszották a tavasz első mérkőzését Kisvárdán, ahol 2–1-es hazai siker született, így Faltusz Zoltán legénysége a hozott három pontot egyelőre nem gyarapította, február 26-án a Vasassal szemben lesz lehetőség a javításra.

Az U15-ös és az U14-es bajnokság március 5-én folytatódik, Mihályi Tamás együttese (U15) az ötödik, míg Bogdánfi Márton csapata (U14) veretlenül, az első helyről vág neki a tavaszi szezonnak. Előbbi a PAFC, utóbbi pedig az FTC otthonában lép először pályára.

18.02.2022, 18:49Akademie

Ähnliche Nachrichten

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie