Melania Pasar és Thalita Silva után újabb játékost szerződtettünk a Bajnokok Ligája selejtezőjét megjáró ZNK Murától, azonban Josilene Matos két társától eltérően nem a védelembe, hanem a támadószekcióba érkezik.
„Josilene egy nagyon agilis, gyors és technikás játékos, aki eddig ismeretlen lehetőségeket adhat a csapatunknak, de emellett beleillik a játékot illető elképzeléseinkbe is – nyilatkozta Korozmán Krisztián, a női szakág operatív vezetője. – Személyében újabb nemzetközi tapasztalattal rendelkező játékossal erősítettünk, aki egyszerre több poszton is bevethető, nagy értéke lehet a Honvédnak!”
Josilene Matos hazájában többek között a Botafogóban és a Juventusban is szerepelt, míg Európában a tízszeres bajnok ZNK Murában futballozott, amelynek színeiben gólt szerzett a szlovén kupadöntőben is, melyet csapata 3–1-re nyert meg.
„Meleg fogadtatásban részesültem az érkezésemkor, a kiváló környezet mellett fantasztikus szakemberekkel és emberekkel találkoztam, jó érzés itt lenni – mondta boldogan a 24 éves Josilene Matos. – A futball a szenvedélyem, a jó teljesítményemmel szeretnék segíteni a családomnak, jobb életet biztosítani számukra az álmaim megvalósításával.”





