Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Teszt a lelke mindennek

Teszt a lelke mindennek

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 1 Min.

Orvosi vizsgálattal és felméréssel kezdődött el a 2020–2021-es szezon

Koronavírusteszt és különböző orvosi vizsgálatok – ez volt a hétfő reggeli programja a Budapest Honvéd FC játékosainak, akiknek két hét szabadságot követően volt ismét jelenésük Kispesten, hiszen csapatunk elkezdte a felkészülést a 2020–2021-es szezonra. A délelőtti vizsgálatokat követően délután a fizikai felmérés várt az együttesre, amelyet a Sportkórház munkatársaival együtt végeztek el a Honvéd szakemberei.

„Minden felkészülés kezdetén elvégezzük ezeket a teszteket és rögzítjük a kapott adatokat, majd betesszük őket egy monitoring rendszerbe – kezdte érdeklődésünkre Nagy István, a Honvéd erőnléti edzője. – Ennek köszönhetően minden játékosnak saját adatbázisa lesz, és a tesztek alapján ki tudjuk számítani az optimális terhelést. Az orvosi vizsgálatok után egy ötmodulos felmérés következett délután, végeztünk gerincvizsgálatot, felmértük a kognitív képességeket, ugróteszt is várt a játékosokra, megnéztük a testtömegindexüket, illetve megmértünk egy állóképességi küszöböt. A felmérést az első bajnoki mérkőzés hetének elején ismét elvégezzük, és az adatokat összehasonlítva láthatjuk majd, hogy mennyire volt hatékony a felkészülés, milyen állapotban vannak a játékosok. Természetesen a korábbi évek eredményeit is elmentjük, így ezek alapján is végezhetünk összehasonlításokat, és azt látjuk a játékosokon, hogy őket is érdeklik ezek a számok, rendszeresen kérdezgetik, hogyan szerepeltek a teszteken.”


01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub