Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Tétmeccs mindenkinek

Tétmeccs mindenkinek

Akademie

Veröffentlicht: 30.08.2022, 17:51Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Heti program – Minden korosztály a bajnoki mérkőzésekre készül

Két-két összecsapás vár a héten felnőtt együtteseinkre, első és második csapatunk a hétvégi forduló mellett hétközben is pályára lép. Második csapatunk szerdán 11:00 órakor a Szolnokot fogadja utánpótlásközpontunkban, első csapatunk másnap, csütörtökön 19:00 órai kezdéssel az Újpest FC ellen mérkőzik meg a Bozsik Arénában.

Szombaton már az utánpótlásé a főszerep, hiszen valamennyi együttesünk elkezdi a bajnoki küzdelmeket. Délelőtt 10:00 órakor hazai pályán Vasas ellen rajtol az U19-es és U17-es csapatunk, egy órával később az U15 és az U14 is pályára lép, előbbi a DVTK-nál, utóbbi az ETO-nál vendégeskedik. Ezek után, ebédidőben indul az U16 évada, amely együttesünk 12:15-kor a DVSC korosztályos csapatával meccsel akadémiánkon.

A fiatalok után, vasárnap ismét a felnőttfutball kerül fókuszba: 14:45-kor kezd Kisvárda ellen első csapatunk, 16:00 órakor a Majosi SE ellen, Majsán játszik Szamosi Tamás csapata, és zárja a Honvéd-hetet.

A BUDAPEST HONVÉD MÉRKŐZÉSEI A HÉTEN

2022. augusztus 31., szerda

NB III, közép csoport, 6. forduló
Budapest Honvéd FC–Szolnoki MÁV FC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 11:00

2022. szeptember 1., csütörtök

OTP Bank Liga, 6. forduló
Budapest Honvéd FC–Újpest FC
Bozsik Aréna, 19:00

2022. szeptember 3., szombat

U19, Kiemelt csoport
Honvéd-MFA–Vasas
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 10:00

U17, Kiemelt csoport
Honvéd-MFA–Vasas
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 10:00

U16, Kiemelt csoport
Honvéd-MFA–DVSC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 12:15

U15, Kiemelt csoport
DVTK–Honvéd-MFA
Diósgyőr, DVTK Sporttelep, 11:00

U14, Kiemelt csoport
ETO FC Győr–Honvéd-MFA
Győr, ETO Utánpótlás Sporttelep, 11:00

2022. szeptember 4., vasárnap

NB III, közép csoport, 7. forduló
Majosi SE–Budapest Honvéd FC
Majos, Majosi SE Sporttelep, 16:00

OTP Bank Liga, 7. forduló
Kisvárda Master Good–Budapest Honvéd FC
Kisvárda, Kisvárdai Várkerti Stadion, 14:45

30.08.2022, 17:51Akademie

Ähnliche Nachrichten

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie