Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Tetoválj ki!

Tetoválj ki!

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 2 Min.

Batik Bence az első honvédos sikerét is szeretné megörökíteni

„Ki tudjuk ezt nyomtatni?” – érkezett az üzenet és mellé egy fotó a kupadöntő delén. A feladó Batik Bence volt, és a hétfői fotónkat küldte el, amin a fűre helyezett kupaserleg látható, a háttérben a Puskás Arénával, a fotó pedig felkerült a meccs előtt az öltöző falára.

„Szerettem volna, hogy a szemünk előtt legyen a kupa, hogy az egész csapat lássa, miért fogunk küzdeni a meccsen – mondta utólag Batik Bence. – Szeretnék minél hamarabb egy tetoválást készíteni a kupagyőzelem emlékére, s ezúton is kérem a szurkolókat, hogy küldjenek ötleteket, válasszuk ki együtt a legjobb mintát. Számomra óriási élmény, szenzációs érzés a kupagyőzelem – csuklott el Batik Bence hangja. – Amikor Kispestre jöttem, akkor is arról beszéltem, hogy kupákat szeretnék nyerni a Honvéddal. Tavaly sajnos nem sikerült, most azonban igen, óriási mérföldkő az életemben ez az aranyérem!”

Batik Bence a rá jellemző maximalizmussal azt is hozzátette, hogy szombaton már újabb fontos erőpróba vár a csapatra, s mivel csak három pontra vagyunk a negyedik helytől (nyolcra a dobogótól), ellenben van még hét meccsünk, így a bajnokság is kiemelten fontos. Főleg most, hogy a csapat elindult egy úton, megvan az az összetartozás, amiről szól a futball.

„Lehet, hogy nem volt szép a döntő, de azt játszottuk, amit kellett, amivel sikert tudtunk elérni, büszke vagyok az egész csapatra, büszke vagyok mindenkire, aki hozzátett ehhez a diadalhoz – folytatta Batik Bence. – Rövid idő alatt éltünk meg extrém szituációkat, ezért is vagyok boldog, hogy most együtt örülhetünk. Nagy vágyam volt ez a siker. Nekem a futball a mindenem, kiskorom óta focista akartam lenni, címeket, kupákat akartam szerezni. Engem nem érdekel a futball egyéni része, a csapatért vagyok, a csapatért leszek, örülök, ha elismernek, de százszor többet ér a közös siker, mint egy egyéni díj. Ráadásul a kupagyőzelem azt is jelenti, hogy kiharcoltuk az Európa-liga-szereplést, és ha ezen az úton megyünk tovább, akkor a nemzetközi porondon is lehet keresnivalónk. Sokszor volt téma a három évvel ezelőtti bajnok cím, ami óriási siker, most pedig egy újabb nagy diadalt érünk el, részei lettünk a klubtörténelemnek.”

Érdekesség, amikor Batik Bence megérkezett Kispestre, akkor azért többen megjegyezték, hogy a Fraditól jött, sast ábrázoló tetoválása van, az elmúlt bő másfél évben viszont a játékával bizonyította, hogy méltó a szurkolók szeretetére. Most pedig jöhet a kispesti tetoválás.

„Akkor is mondtam, hogy a tetoválásaim részei az életemnek, és valóban azt érzem, hogy Kispesten otthonra találtam, boldog vagyok itt, szenzációs érzés, hogy a sikerek is jönnek, remélem, hogy minél több nagy győzelmet aratunk és ezek örömére minél több tetoválást készíthetek. Minél több boldog pillanatot akarunk okozni a szurkolóknak és magunknak, engem ez éltet” – zárta az örömszavakat Batik Bence.

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub