Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Tichy Lajos és Vincze István is duplázott

Tichy Lajos és Vincze István is duplázott

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 4 Min.

Legendás meccsek – „Ezért a napért érdemes volt élni.”

Elcsendesedtek a futballpályák, megszűnt a labdapattogás, és a futballszerető társadalomnak egyre jobban hiányzik a foci. „A labdaéhség” enyhítésére felelevenítjük a korábbi legendás meccseket, és a teljesség igénye nélkül beszámolunk néhányról, amelyek valamilyen okból figyelemre méltók. Ezúttal az május 11-17. közti mérkőzésekről olvashattok.


Serényi tarthatatlan volt, fontos meccset nyert a Kispest

1931.05.17.: Hungária FC–Kispest FC 1–2 

1931. május 17-én játszották a bajnokság utolsó előtti fordulóját, ami akár a bajnoki címről és a kiesésről is dönthetett. A Hungária — Kispest találkozó egyformán fontos volt mind a két csapat számára. A kék-fehérek a bajnoki címért harcoltak, a piros-feketék feje felett viszont a kiesés, vagy osztályozó réme lebegett. A kispestieknek önbizalmat adhatott, hogy egy évvel korábban 2-1-re verték a Hungáriát, és egy héttel korábban 5-3-ra a Vasast. Az ujjtörést szenvedett Déri helyett Dénes védte a Kispest kapuját. A két védő Rozgonyi és Császár volt. A fedezetsort az edzőként is szereplő Raix, a későbbi „aranykovács” Purczeld-Puskás Ferenc és Keresztes alkotta. Az öt támadó Paczolay, Lukács, Kormos, Csendes és Serényi. A Hungária kispadján egy angol szakember William Hibbert ült. A balszélen Titkos Pál, aki 10 év múlva a kispestieket erősíti majd.

A tétnek megfelelően kezdtek a csapatok a Kispest védelme keményen állta a sarat, támadói pedig rendre veszélyt jelentettek Ujvári kapujára, a félidő végén Lukács még a kapufát is megdöngette.

A második felidő első perceiben Serényi szerzett vezetést a Kispestnek. A gól után a Hungária fölénybe került, a kispestiek ellentámadásai azonban veszélyesebbek voltak. A nagy küzdelemben hol az egyik hol a másik csapatból ápoltak valakit a pálya szélén. A 60. percben újra Serényi tört borsot a kék-fehérek orra alá, még a kapust is kicselezte, aki viszont lerántotta. A büntető miatt heves vita támadt, a kék-fehérek szerint Serényi lesről indult. Barátky nézeteltérésbe keveredett a kispesti Keresztessel, akit a vita végén megütött. A játékvezető kiállította a pankrátort. A közjáték nem zavarta meg Rozgonyit, a kispesti védő magabiztosan értékesítette a 11-est. A pályán egymást követék a kemény összecsapások. A 65. percben a kitörő Serényit Nagy a16-oson belül felvágta, de a játékvezető nem mert még egy büntetőt ítélni. A 68. percben Hirzer révén szépített a rivális. A Hungária sokat támadott, de a Kispest jól védekezett, miközben Serényi állandó veszélyt jelentett a Hungária kapujára.

A Kispest legyőzte a bajnoki címre is esélyes Hungáriát. A levonuló játékosok közül még Kormos és Mándi összeugrott. A mérkőzés végén a kispesti játékosokat vállukon vitték le a piros-fekete hívők. A vendégöltözőben nagy volt az öröm, a Kispest igazgatója Mayer Béla boldogan nyilatkozta: „Ezért a napért érdemes volt élni.”

Mivel az Újpest nyert Szombathelyen, a kékek elbúcsúzhattak a bajnoki címtől, a Kispest viszont elkerült a veszélyes zónából, mert a riválisok közül a Szegedi Bástya csak egy pontot szerzett a Pécs-Baranya pedig vereséget szenvedett.

Háromgólos győzelem emberhátrányban 

1966.05.18.: Bp. Honvéd–Győri Vasas ETO 3–0

A mérkőzés előtt nagy zápor zúdult Kispestre, ennek ellenére 10 ezer néző foglalt helyet a lelátón. A Honvéd kapuját Takács Béla védte, a védelmet a Tajti, Marosi, Vági hármas alkotta, a két fedezet Tóth Gyula és a sokszoros válogatott Sipos Ferenc. A támadósor jobb szélén az „Imperiál” becenévre hallgató villámgyors Nagy Antal, mellette Dorogi, középen a „nemzet bombázója” Tichy Lajos, a csatársor baloldalán pedig két olimpiai bajnok Komora Imre és Katona Sándor. A két szakvezetőről egyaránt stadiont neveztek el. A szintén olimpiai bajnok Bozsik József a kispesti, Szusza Ferenc manapság az újpesti pálya névadója.

A Honvéd gyakorlatilag egy félidőt emberhátrányban játszott, mert Katona térdsérülést szenvedett és a második félidőben csak statisztált. Tichy a 26. percben szerzett vezetést a Honvédnak, majd az 57. percben négy védő gyűrűjéből kirobbanva szerezte a piros-fehérek második gólját. A harmadik kispesti találathoz kellett egy kis győri segítség is, két zöld-fehér védő egymást zavarta, Dorogi pedig kihasználta a kínálkozó lehetőséget. Szünet után jóval nagyobb lendülettel, lelkesedéssel küzdöttek a piros-fehérek, dicséretükre vált, hogy lényegében tíz emberrel is fölényt tudtak kiharcolni.

A 10. forduló után a Honvéd a második helyen állt, azonos pontszámmal az első Vasas mögött. A győriek visszaestek a 6. helyre.

Négy kispesti gól, sima győzelem

1992.05.17.: BVSC–Kispest-Honvéd FC1–4 


A Szőnyi úti mérkőzésre dr. Mezey György, a Kispest-Honvéd edzője támadó szellemű csapatot küldött pályára. A kapuban Gulyás állt, a védelemben Bérczy, Csábi és Bánfi kezdett, utóbbit a 2. félidőben Márton Gábor váltotta. a középpályán Plókai Attila, Kovács Ervin, Halmai Gábor, és a „legnagyobb király” Pisont István. A csatárhármasban két román légiós Lazar Ovidiu és Adi Negrau, valamint a válogatott Vincze István. A BVSC kispadján a későbbi MLSZ-elnök Kisteleki István ült. A játékvezető a DVSC egykori klubvezetője Szilágyi Sándor volt.

Két „vesztes” csapat találkozott a Szőnyi úton, mivel az előző fordulóban a BVSC-Novép a ZTE-től, a Kispest-Honvéd a Vasastól kapott ki. A kispestiek nagy lendülettel kezdtek, Vincze István már a 7. percben vezetést szerzett, 10 méterről hatalmas gólt lőtt a jobb felső sarokba. Három perc múlva a nagy kedvvel játszó balszélsőt Farkas felrúgta, amiért Szilágyi játékvezető kiállította a zuglói játékost. A piros-feketék hamar büntettek, a 13. percben a román légiós Lazar közelről lőtt a BVSC kapujába. A gól után a lest reklamáló Kisteleki István hosszú monológot intézett a játékvezetőhöz, mire a sípmester a játékoskijáró felé mutatott, az edző el is indult, de nem az öltözőbe, hanem a kispadra. Ritka, talán egyedülálló eset, hogy a kiállított edző nem hagyja el a pályát és folytatódik a mérkőzés.

Az incidens nem zavarta meg a piros-feketéket, és 20. percben gyakorlatilag eldöntötték a három pont sorsát. Vincze kapott labdát 20 méterre a kaputól, majd pár lépés után a kapuba lőtte a kispestiek harmadik találatát. A második félidőben alacsonyabb fordulaton üzemelt a Kispest-Honvéd, de Márton révén még így is lőtt egy gólt. A 78. percben Gracsov szerezte a BVSC becsületgólját. Az utolsó percekben még Pisont döngette meg a kapufát, de az eredmény már nem változott.

A riválisok közül a listavezető Ferencváros és a 2. helyezett Vác is nyert, ennek ellenére a Kispest-Honvéd 4 fordulóval a vége előtt még harcban állt a bajnoki címért.

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub