Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Tichy Lajos mesterhármasa

Tichy Lajos mesterhármasa

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 3 Min.

Legendás meccsek – Kovács Kálmán gólt lőtt és gólpasszt adott a Fradi ellen

A tavaszi járványhelyzetben a „futballéhség” enyhítésére indítottuk sorozatunkat, amelyben korábbi legendás mérkőzéseket elevenítettünk fel a klub történelméből. Bár a labda újra pattog, a sikerre való tekintettel továbbörökítjük rovatunkat, amelynek aktuális epizódjában az augusztus 17–23. közti mérkőzésekről olvashattok.


Mesterhármas huszonkét perc alatt

1959.08.23.: Csepel SC–Bp. Honvéd 1–3

Az 1959–1960-as bajnokság 4. fordulójában Csepelre látogatott a Bp. Honvéd. A vasgyáriak korábban többször is borsot törtek az orrunk alá, ezúttal is erre készültek. A Honvéd összeállításában ott vannak a kispesti Aranycsapatot is megjárt futballisták. A kapuban Faragó Lajos, a védelemben Szőcs János és Dudás Zoltán, a középpályán Kotász Antal, a csatársorban Bozsik József és Tichy Lajos. Nem elírás, Bozsik Cucu jobbösszekötőt játszott, mellette jobb szélen Marosi László, aki később védőként szerepelt évekig a Honvédban. A fiatalabb korosztályt Galambos Antal, Marosi László, Gilicz István és Szilasi János képviselte. A csapat edzője Sós Károly volt.

A csepeliek összeállítását böngészve a piros-kékek gólvágója Kisuczky Róbert neve lehet ismerős, aki 1962-ben Kispestre igazolt, igaz, piros-fehérben nem ment neki olyan jól, ezért egy év múlva Diósgyőrbe távozott. A lelátón ott volt Bányai Nándor is, aki egy súlyos arcsérülésből lábadozott.

A csepeliek hamar, a 11. percben megszerezték a vezetést. A Honvéd csak a 68. percben Tichy 18 méteres szabadrúgásával egyenlített. A 83. percben aztán Tichy megmutatta miért nevezték a nemzet bombázójának, Kotász átadását 25 méterről zúdította a jobb felső sarokban. A középcsatár a 89. percben tette fel a koronát teljesítményére, amikor Gilicz labdájával a kapust is kicselezte, de mielőtt a hálóba lőtt volna, a kapuvédő átölelte a csatár derekát és lerántotta, a büntetőt pedig a sértett értékesítette: Tichy Lajos 22 perc alatt klasszikus mesterhármast produkált.


Győztes rajt

1983.08.21.: MTK-VM–Bp. Honvéd 0–2

Az 1983–1984-es bajnokságot idegenben, a Hungária úton kezdte a Bp. Honvéd. A klub történetének második aranykorát éltük. Az MTK elleni kezdőcsapatban mindössze ketten Kerepeczky és Sikesdi nem volt válogatott. A kapuban Andrusch József állt. A védelmet a Kerepeczky, Nagy Antal, Garaba Imre és Varga József négyes alkotta. A középpályán a Gyimesi László, Sikesdi Gábor, Détári Lajos hármas szervezte a játékot, elől a Bodonyi Béla, Dajka László, Esterházy Márton hármas szállította a gólokat. A csapat edzője Komora Imre volt. A kék-fehérek kispadján Palicskó Tibor ült, aki 1953 és 1957 között a Bp. Honvéd labdarúgója volt.

„3-0-ra nyerünk” – nyilatkozta a mérkőzés előtt Nagy Antal, Honvéd csapatkapitánya, és nem sokat tévedett, miután Détáriék három perc alatt két gólt szerezve eldöntötték a két pont sorsát. A megjósolt harmadik gól elmaradt, – pedig a helyzetek megvoltak, Détári kapufát is rúgott – de a Honvéd-szurkolók ez miatt nem voltak elkeseredve.

A találkozón Esterházy néhány helyzet elpuskázása után a 24. percben bevette az MTK kapuját, majd 3 perc múlva újra Brünyi kapujában táncolt a labda, ezúttal Bodonyi lőtt gólt.

A 73. percben könnyen szépíthetett volna az MTK, Varga kezezése miatt tizenegyeshez jutottak a kék-fehérek, de Borsó büntetőjét Andrusch lábbal hárította.


Győztes rangadó telt ház előtt

1987.08.19.: Bp. Honvéd–Ferencváros 2–0


Már a második fordulóban összecsapott a két ősi rivális a Bp. Honvéd és a Ferencváros. A Bozsik Stadion zsúfolásig megtelt, 20 ezer néző szorongott a lelátón.

A Honvéd kapujában Disztl Péter állt, a védelemben csupa válogatott labdarúgót találunk, Sallai Sándort, Disztl Lászlót, Csuhay Józsefet és Cseh Andrást. A középpályán Lippai Sándor, Fitos József, Fodor Imre és Sass János, elől Dajka László és Kovács Kálmán ostromolta a zöldek kapuját. A csapat edzője korábbi kapusunk Bicskei Bertalan volt.

A Honvéd a 15. percben szemfüles góllal szerzett vezetést. Dajka labdájára Limperger és Kovács Kálmán futott, de mire ferencvárosi észbe kapott, a mellette lopakodó Kovács elpöckölte az orra elől a labdát, ami a megdermedt Zsiborás mellett került a kapu közepébe.

A második félidőben a zöldek kitámadtak az egyenlítés reményében, de az 56. percben Lippai Sándor lehűtötte a kedélyeket: a Kovács Kálmántól kapott labdával két védőt is faképnél hagyott és 7 méterről lőtt a kapuba. A 70. percben a fradista Kajdy begyűjtötte második sárgáját és mindenkit megelőzve elsőként mehetett zuhanyozni. A Honvéd megérdemelten nyerte meg a derbit és tartotta otthon a két pontot.

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub