Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Tichy triplájával

Tichy triplájával

Klub

Veröffentlicht: 19.11.2021, 18:59Lesezeit: 3 Min.
E-MailFacebook

Az MTK-val vívott közel száz hazai mérkőzésből 38 győzelmet aratott a Honvéd

Az OTP Bank Liga 13. fordulójában az MTK Budapest csapatát fogadjuk a Bozsik Arénában. A Honvéd pályaválasztása mellett eddig 98 mérkőzésre került sor, ebből 38 zárult kispesti győzelemmel, amelyek közül három emlékezetes sikert hoztunk nektek.


AZ ELSŐ GYŐZELEM
1938.03.06.: Kispest FC–Hungária FC 3–1

A Kispest szolgáltatta a forduló szenzációját, legyőzte a Hungáriát, amely 5 hónapja, 1936 októbere óta nem szenvedett vereséget bajnoki mérkőzésen. A piros-feketék Kispesten ötezer néző előtt, kemény küzdelemben ,megérdemelt győzelmet arattak. Az első félidőben a Kispest volt fölényben, míg a másodikban a Hungária dominált, de nem bírt a szívós kispesti védelemmel.

Nem kezdődött jól a mérkőzés a Kispest számára, a Hungária már a 9. percben Kardos révén vezetést szerzett, 0–1. Négy perc múlva egy gyors kispesti támadás futott a pályán, Olajkár lövése a kapufáról Déri elé pattant, aki védhetetlen lövéssel egyenlített, 1–1. A 25. percben Varga dr. szögletét Serényi a védőket megelőzve fejelte a hálóba, 2–1. 

A szünet után a Hungária nagy lendülettel kezdett, de a félidő elején egy ellentámadás után Serényi 25 méterről bombázott a kapuba, 3–1. Déri volt a legjobb kispesti csatár és egyben a mezőny legjobbja. A jobbszélső Kincses felülmúlta válogatott ellenfelét, Serényi pedig két góljával emelkedett ki a mezőnyből.

KFC: Gergő – Olajkár I, Rátkai – Monostori, Varga dr., Vígh IV. – Kincses, Olajkár II, Nemes, Déri, Serényi.
Edző: id. Puskás Ferenc.

Hungária: Szabó – Kis, Bíró, – Sebes, Turay, Dudás – Sas, Müller, Kardos, Kalmár, Titkos.
Edző: Schaffer Alfréd


A LEGMAGASABB NÉZŐSZÁM
1955.06.05.: Bp. Honvéd–Vörös Lobogó 5–2

Izgalmas, magas színvonalú mérkőzés szemtanúja lehetett az a 90 ezer néző, aki kilátogatott a Népstadionba, amely nézőszám egyébként máig a legmagasabb a párosítás történetében.

A Honvéd kezdett jobban, a támadói igyekeztek két-három gyors húzással veszélyes helyzeteket teremteni a Vörös Lobogóra keresztelt MTK kapuja előtt. A 8. percben Hidegkuti révén mégis a kék-fehérek szerezték meg a vezetést, 0–1. A gól után még nagyobb sebességre kapcsoltak a csapatok. A 22. percben Kocsis összefejelt Börzseivel és néhány perces ápolásra szorult. A 26. percben Czibor remek egyéni akció után kiegyenlített, 1–1.

A szünet után a Honvéd hatalmas lendülettel folytatta a meccset és a 49. percben egy Machos, Budai II, Machos akció után vezetést is szerzet, 2–1. A 61. percben Puskás növelte a piros-fehérek előnyét, 3–1, három perc múlva azonban Hidegkuti visszahozta a meccsbe a Vörös Lobogót, 3–2.

A gól után két nagy helyzete is volt a vendégcsapatnak, de Sándor mind a kettőt elhibázta. Öt perc múlva a Honvéd újra kétgólosra növelte előnyét, Budai II. beadását Kocsis 7 méterről fejelte a hálóba, 4–2. A mérkőzés hátralévő részében a Vörös Lobogó több helyzetet is kidolgozott, de gólt nem tudott szerezni, ezzel szemben a Honvéd a 90. percben Machos révén lőtt még egyet, 5–2.

BHSE: Faragó – Rákóczi, Lóránt, Palicskó – Bozsik, Bányai – Budai II, Kocsis S., Machos, Puskás, Czibor.
Edző: Kalmár Jenő

Vörös Lobogó: Fazekas – Kovács II, Börzsei, Lantos – Kovács I, Zakariás – Sándor, Hidegkúti, Palotás, Kárász, Szimcsák.
Edző: Kemény Tibor

 

TICHY TRIPLÁJÁVAL
1963.08.28.: Bp. Honvéd–MTK 4–0 

Harmincezer néző előtt a Népstadionban egy osztrák játékvezető, Alfred Haberfellner sípjelére indult a mérkőzés. Hamar kiderült, a vendégbírók se jobbak magyar kollégáiknál, a 27. percben ugyanis egy nyilvánvaló kezezés után a bíró „elfelejtett” 11-est adni a Honvédnak. Az első félidőben a Honvéd többet támadott, de eredmény nélkül. A 63. percben Komora labdájával Tichy kiugrott, amikor a büntetőterületen belül hátulról buktatták, a játékvezető azonban most sem adott büntetőt. A 75. percben Nógrádi labdáját Tichy 8 méterről, laposan a jobb sarokba lőtte, 1–0. Három perccel később Tichy adott labdát a középre húzódott Nagynak, a szélső 17 méteres lapos lövése a jobb kapufa tövénél surrant a hálóba, 2–0. A 80. percben 22 méterre a kaputól szabadrúgáshoz jutott a Honvéd: Tichy állt a labda mögé és hatalmas bombát zúdított a bal felső sarokba, 3–0. A 86. percben Tichy Lajos bombagóllal koronázta meg szereplését, amikor 30 méterről irtózatos erejű lövést zúdított a jobb sarokba, 4–0. Három perccel a befejezés előtt Szimcsáknak volt szépítési lehetősége, de a kapufát találta el. A Bp. Honvéd végig jobb volt, a szünet után valósággal lelépte ellenfelét.

BHSE: Takács B. – Dudás, Marosi, Mihalecz – Nógrádi, Kotász – Nagy Gy., Tussinger, Tichy, Komora, Katona.
Edző: Kispéter Mihály

MTK: Kovalik – Jenei, Danszky, Solymosi – Nagy, Kovács III – Sándor, Vasas, Bödör, Laczkó, Szimcsák.
Edző: Kovács Imre.


HAZAI STATISZTIKA

98 mérkőzés

38 győzelem

24 döntetlen

36 vereség

174 lőtt gól

175 kapott gól

 

GÓLLÖVŐLISTA

Honvéd

12: Tichy Lajos
11: Puskás Ferenc
A jelenlegi keretből Balogh Norbert (2), Tamás Krisztián (1), Nagy Gergő (1) és Hidi Patrik (1) lőtt gólt az MTK-nak.

MTK

10: Cseh II. László
9: Molnár György, Illés Béla

 

LEGEK

Legnagyobb győzelem: 8–0 (1984)

Legtöbb néző: 90 000 (1955)

Leghosszabb veretlenségi sorozat: 17 mérkőzés (1972 és 1989 között)

Leghosszabb győzelmi sorozat: 4 mérkőzés (2015 és 2019 között)

19.11.2021, 18:59Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub