„Minden tiszteletem a budafoki döntéshozóké, mivel nem feltétlenül kellett volna hozzájárulniuk a kérelmünkhöz, de abszolút sportszerű döntést hoztak” – mondta Bódog Tamás, a Budapest Honvéd FC vezetőedzője, miután a hozzánk hasonlóan piros-fekete rivális vezetősége elfogadta a kispesti klub halasztási kérelmét, így a koronavírustól sújtott csapatunk és az újonc együttese november 7. helyett december 23-án találkozik majd egymással.
A budafoki meccs helyett a Honvéd – egészséges – felnőtt játékosaira szombaton kiscsoportos edzés és némi pihenő várt, ami rá is fért az erőltetett menetben küzdő társaságra.
„Az előttünk álló időszakot is megpróbáljuk arra felhasználni, hogy az orvosi irányelveket maximálisan betartva elkezdjük újra felépíteni a hiányzó játékosokat, természetesen türelmesen, minden előírást figyelembe véve – hangsúlyozta Bódog Tamás, aki elmondta, jól érzi magát, és nincs semmilyen tünete. – Rengeteg tehetséges fiatalunk van, ez látszott az elmúlt hetekben is, közülük a hétvégén többen az NB III-as csapatban kapnak lehetőséget, és bízunk benne, hogy az előttünk álló két hétben ki tudjunk egyenesedni és minden játékosunk egészséges lesz.”





