Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Tisztes helytállás

Tisztes helytállás

Akademie

Veröffentlicht: 22.01.2022, 16:02Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Másodosztályú ellenfele felülmúlta az utánpótlás-játékosokkal felálló Honvéd II-t

Lejátszotta első felkészülési mérkőzését az évben második együttesünk, ahol a sok hiányzónak köszönhetően javarészt olyan játékosok léptek pályára az NB II-ben szereplő III. Kerület ellen, akik ősszel még az U17-es vagy az U19-es csapatban kaptak szerepet, de ennek ellenére bizonyították rátermettségüket a felnőttfutballra.

A keret szűkössége (több játékos az első csapatban szerepelt, miközben az U19-es és az U17-es gárda is játszott edzőmeccset szombaton) miatt 75 percig tartó találkozó első felidejében Gyetvánnak kellett többször is védenie, először Remili életerős próbálkozását ütötte ki a léc alól, majd Borvető lövését is fogta kapusunk.

A mieink főleg hosszú indításokkal próbálkoztak ebben a játékrészben, Gale vagy Pukhtieiev gyorsaságát próbálta kihasználni Simon Miklós együttese, azonban ellenfelünk rutinos védőin nem volt egyszerű átjutni.

A játékrész utolsó pillanatáig reménykedhettünk abban, hogy kapott gól nélkül vonulhatnak pihenőre a kispestiek, viszont Remili hosszú indítására Sili startolt rá és vezette be a tizenhatoson belülre, Zsigmond pedig hátulról nem tudta szabályosan szerelni, a játékvezető a büntetőpontra mutatott. A megítélt tizenegyest Remili a jobb alsóba helyezte, így egy gólos vendégvezetéssel ért véget a félidő.

A térfélcserét követően a III. Kerület volt dominánsabb és ismét próbára tette kapuvédőnket, előbb Rabatin kapáslövésénél, majd Daróczi fejesénél is bravúrral hárított Gyetván.

A mieink a második felvonásban élénkebben játszottak és a letámadásoknak köszönhetően az ellenfél térfelén szerzett labdákból több akciót is sikerült lövéssel befejezni. Pukhtieiev kétszer is a tizenhatoson kívülről kísérletezett, melyek nem sokkal kerülték el a kaput, majd a 74. percben Kárász próbálkozásánál Balázsnak kellett védenie.

Az összecsapáson több gól nem esett, így Remili tizenegyesével győzött az óbudai együttes, azonban nem vallottak szégyent fiataljaink és tisztességgel helytálltak másodosztályú ellenfelükkel szemben.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

BUDAPEST HONVÉD II–KERÜLETI TVE 0–1 (0–1)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

G: Remili (45+1., tizenegyesből)

Honvéd II: Gyetván – Kárász, Nagy Z., Zsigmond R., Pilter – Irimiás (Sebe, a szünetben), Nyitrai, Kocsis G., Kalocsány (Benkő, 56.) – Gale (László M., 56.), Pukhtieiev

Vezetőedző: Simon Miklós

III.Kerület: Balázs J. – Kulcsár (Rédei, 59.), Egerszegi (Erdei, a szünetben), Szalai V., Bekker (Nyári, a szünetben) – Köböl, Kleisz, Rabatin (Schuszter, 59.) – Sili, Borvető (Daróczi, a szünetben), Remili

Vezetőedző: Kemenes Szabolcs

Simon Miklós: – Ritkán mondom azt 1–0-s vereség után, hogy örülök annak, amit láttam, illetve, hogy jó meccset játszottunk. Nehezen tudtunk a mérkőzésre kiállni, de azok, akik lehetőséget kaptak, maximálisan bebizonyították, hogy alkalmasak a második csapatban való szereplésre. Nagyon sok jó teljesítményt kaptam, sajnálom azt az egy hibát, amiből tizenegyes született. U19-es és U17-es játékosokból álló vegyes csapattal játszottunk, büszkék lehetünk, és boldog vagyok, mert az utánpótlás-korosztályokból olyan játékosokat tudok bedobni, akik felnőttszinten is megállják a helyüket.

22.01.2022, 16:02Akademie

Ähnliche Nachrichten

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie