Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Tizenegyesek meccse – Videó!

Tizenegyesek meccse – Videó!

Spiele

Veröffentlicht: 26.03.2022, 17:45Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

A négy találatból három büntetőből született a Szentlőrinc elleni gyakorláson

A piros-fekete csapatok találkozóján ismerős arcok is felbukkantak az ellenfélnél, hiszen a Szentlőrinc elleni felkészülési meccsen a korábbi kispesti Erdélyi Botond és a vendégeknél jelenleg kölcsönben szereplő Németh Barnabás is szerepet kapott az összecsapás során.

Az első félidőben javarészt a bal oldalon kezdeményeztek a mieink, így történt a 17. percben is, amikor Zsótér Donát, Boubacar Traoré és Zinédine Machach összjátékát követően utóbbi vette célba a kaput, francia légiósunk azonban mellé lőtt. Bő tíz perccel később Bőle Lukács passzából Thierry Gale próbálkozhatott, Hajagos Tamás azonban könnyedén hárított. A vendégek kapusát a 35. percben is megdolgoztattuk, Machach szöglete után Mohammed Kadiri fejjel kísérletezett, ám a kapuvédő ezt is fogta. A szentlőrinciek támadásait eközben védőink többnyire magabiztosan megállították, Tomás Tujvelnek csak egy távoli szabadrúgásnál kellett lehajolnia a labdáért. A játékrész legnagyobb helyzete az utolsó percre maradt, ekkor Gale-t ugratta ki Bőle, barbadosi támadónk ziccerben azonban Hajagosba rúgta a labdát.

A második felvonás kevesebb helyzetet hozott, mint az első. A 62. percben Törőcsik keresztlabdájából Rétyi Róbert indult meg a szélen és vezette középre, Zsótér becsúszva próbálta szerelni a vendégek támadóját, de szabálytalanul – Oláh Gábor játékvezető büntetőt ítélt, amit a sértett értékesített, hiába ütött bele Tujvel a labdába. Négy perccel később hasonló volt a forgatókönyv, Rétyi indult volna a kapunk felé, újabb Zsótér-becsúszás, újabb tizenegyes, ezúttal azonban Bányai Péter állt a labda mögé és talált a hálóba.

A 67. percben Nebojsa Vignjevic négyes cserét hajtott végre, ami egyértelműen felfrissítette a csapatot. Egyre több lehetőség alakult ki a szentlőrinci kapu előtt, az utolsó tíz percben pedig egyértelműen ellenfelünk fölé nőttünk. Előbb Oleksandr Petrusenko távoli kísérlete kerülte el kevéssel a kaput, majd Hidi Patrik indította Májer Milánt, aki egy átvétel után kilőtte a hosszú sarkot. Három perc telt el, amikor Banó-Szabó Bence csapott le egy eladott labdára, majd az alapvonal mellett tört volna középre, Harsányi István azonban hátulról fellökte játékosunkat, így a mérkőzés a harmadik tizenegyesét is megítélte a játékvezető, amit középpályásunk higgadtan lőtt a bal sarokba. Az egyenlítést követően majdnem sikerült megfordítani is a meccset a mieinknek, Banó-Szabó szöglete után Hidi fejesét kellett kitornáznia a léc alól Hajagosnak a 89. percben, így maradt a 2–2-es eredmény.

S bár a győzelem ezúttal elmaradt, a jó ellenfélnek bizonyuló Szentlőrinc ellen remek lehetőséget kínált a gyakorlásra a találkozó, amelyen azok a játékosok is lehetőséghez jutottak, akik kevesebb szerepet kaptak a korábbiakban.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

BUDAPEST HONVÉD FC–SZENTLŐRINC 2–2 (0–0)

V: Oláh Gábor (Szalai B., Vígh-Tarsonyi G.)

G: Májer (84.), Banó-Szabó (87. – tizenegyesből) ill. Rétyi (62. – tizenegyesből), Bányai (66. – tizenegyesből)

Honvéd: Tujvel (Dúzs, 71.) – Petkovic, Baráth, Lovric (Klemenz, 56.), Zsótér – Kadiri (Májer, 67.), Pantelic (Petrusenko, 67.) – Gale (Banó-Szabó, 67.), Bőle (Hidi, 67.), Machach (Jónsson, a szünetben) – Traoré (Nagy G., 71.)

Vezetőedző: Nebojsa Vignjevic

Szentlőrinc: Hajagos – Erdélyi (Bányai, 63.), Hesz, Tamás L. (Havas, a szünetben), Nagy B. (Basics, 76.) – Maduka (Harsányi, a szünetben), Jancsó (Törőcsik, a szünetben), Török, Rétyi (Tóth M., 76.) – Mervó (Mucsányi, 63.), Szabó M. (Németh B., a szünetben)

Vezetőedző: Marián Sluka


26.03.2022, 17:45Spiele

Ähnliche Nachrichten

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Unsere Frauenmannschaft gewann ihr viertes Testspiel in der Bozsik Aréna mit 4:1.

27.07.2026 | Spiele