A szombati 0–0-s döntetlen után fontos mérkőzést játszik kedden a Honvéd, hiszen az MTK elleni visszavágón a Magyar Kupa-döntőbe jutás a tét a Puskás Arénában. Pisont István megbízott vezetőedző elmondta, elszántságot lát a játékosok arcán.
„Elemeztük a szombati mérkőzést és nagyon sok beszélgetést folytattunk a csapattal – mondta a visszavágó előtt Pisont István. – Rövid volt ugyan az idő a regenerációra, de az elszántságot látom a fiúkon, nagyon várják a visszavágót, mindannyian tudják, hogy ez az év meccse lesz számunkra, mindent bele fognak adni. Az első találkozón sokszor olyan rizikót vállaltunk, ami nem volt indokolt. Az eredményt tekintve jól jöttünk ki belőle, de tudjuk, hogy ennél sokkal többet kell nyújtanunk a következő mérkőzésen. Nagyobb szervezettségre és nagyobb taktikai fegyelemre van szükség, ugyanakkor továbbra is azt szeretném, ha a játékosok jól éreznék magukat a pályán. Mindkét csapat előtt adódtak komoly lehetőségek szombaton, most azonban nem szeretnénk ilyen fórt adni az ellenfél kezébe. Megvannak az erényeink, amik szükségesek a döntőbe jutáshoz, bízom benne, hogy ez a pályán is megmutatkozik majd.“




