Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Többzsáknyi boldogság

Többzsáknyi boldogság

Klub

Veröffentlicht: 04.11.2023, 19:08Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Záporoztak a macik a Bozsik Aréna lelátójáról – fotókkal

A társadalmi felelősségvállalás jegyében (szurkolói nyereményjátékkal egybekötött) jótékonysági macigyűjtést szerveztünk a Paks elleni MOL Magyar Kupa-mérkőzés alkalmából, s arra kértük a két csapat drukkereit (játékosait, edzőit, dolgozóit), hogy hozzanak magukkal plüssmedvéket a találkozóra, amelyet a kezdés előtt dobhattak be a pályára – U14-es és U13-as csapatunk tagjai pedig lelkesen gyűjtötték össze őket a hatalmas zsákokba, mi pedig boldogan konstatálhattuk, hogy többszáz plüssmaci gyűlt össze, amelyek a József Attila Gyermekotthoni Központ lakóinál lelnek majd új, meleg és gondoskodó otthonra.

Ha Gombóc Artúr csokievés helyett macigyűjtésen utazott volna, akkor földöntúli boldogsággal formálhatná a szavakat: „szeretem a barna macikat, a fekete macikat, a jeges macikat, a panda macikat, a koala macikat, a kicsi macikat, a nagy macikat, a beszélő macikat, a sárga macikat, Micimackót, a gumicukor plüssmackóját, legjobban pedig a jótékonyságból pályára repülő macikat szeretem.“


A többszáz plüssmedve jelenleg még a Bozsik Arénában pihen, de hamarosan elvisszük őket a rászoruló gyerekeknek, s nagyon köszönjük nektek, hogy ennyien és ilyen sok macival vettetek részt a jótékonysági kampányunkban, biztosak vagyunk benne, hogy a legjobb helyre kerülnek majd a játékok.


04.11.2023, 19:08Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub