Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Tovább akarunk jutni

Tovább akarunk jutni

Spiele

Veröffentlicht: 26.10.2021, 21:11Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Muszáj csökkenteni a hibák számát a siker érdekében

25. kispesti tétmérkőzésére készül Horváth Ferenc, s érdekesség, hogy vezetőedzőnk már negyedszer meccsel a Zalaegerszeg ellen, ráadásul negyedszer is a ZTE Arénában.

„Bajnokin kétszer is sikerült nyernünk Zalaegerszegen, a kupában azonban tavasszal emlékezetes meccsen búcsúztunk, szóval bár nem vagyunk könnyű helyzetben, jó lenne, ha a bajnoki meccsek koreográfiája ismétlődne meg – jegyezte meg Horváth Ferenc, aki Zalaegerszegen eddig egy 1–0-s és egy 3–1-es sikert könyvelhetett el. – Természetesen egészen más a kupamérkőzések lélektana, mint a bajnoki találkozóké. Itt nincs javítási lehetőség, más a tétje a meccseknek, és ugye azt sem szabad elfelejteni, hogy a Magyar Kupából vezet a legrövidebb út a nemzetközi porondra. Bár a negyedik forduló sorsolásakor nem az út rövidsége, sokkal inkább a rögössége jutott eszünkbe.“

Nem mondhatjuk ugyanis, hogy kegyes lett volna hozzánk a sors(olás), hiszen előbb az NB II akkori listavezetője, a Nyíregyháza várt ránk, míg a héten esedékes 4. fordulóban (ahol a tét a 16 közé jutás) mindössze két NB I-es párharc lesz, ebből az egyik a mienk. Idegenben, s úgy, hogy riválisunk pénteken, míg mi vasárnap játszottunk bajnokit a szerdai csata előtt.

„Innen szép nyerni – tette hozzá Horváth Ferenc. – Az ilyen szituációkban mutatkozik meg, hogy ki mennyire férfi és mennyire hajlandó küzdeni a szívünk felett lévő címerért. Kispesten gyerekként is azt tanultam meg, hogy a bajtársiasság az egyik legfontosabb érték az életben, és bármi történjék is, harcolni, küzdeni kell. Egymásért, magunkért, a szurkolókért, a klubért. Közös a felelősségünk a nehéz helyzetben és közösen tudunk ebből kimászni. Csökkenteni kell a hibák számát, nem fér bele, hogy fontos helyzetekben rossz megoldásokat választunk. Csapatként kell küzdenünk, de egyénenként is muszáj nagyobb szerepet vállalni, így tudunk sikeresek lenni. Amennyiben ez megvan, akkor beszélhetünk az ellenfélről, esetünkben a Zalaegerszegről, amely az utóbbi időben jó formát mutat, masszív együttesről van szó, a két bajnokink azonban mutatja, hogy őket is fel lehet törni, a kupameccsen is meg kell találni azokat a helyzeteket, amelyekkel a mi javunkra fordíthatjuk a találkozót. A tavaszi kupakiesés borzasztó élmény volt, a vasárnapi bajnokiról nem is beszélve, örömet kell szereznünk a szurkolóknak és magunknak, a siker pedig hitet adhat a továbbiakra is.“

26.10.2021, 21:11Spiele

Ähnliche Nachrichten

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Unsere Frauenmannschaft gewann ihr viertes Testspiel in der Bozsik Aréna mit 4:1.

27.07.2026 | Spiele