Ahogyan azt már a korábbi szezonokban megszokhattátok, a mostani idényben is dinamikusan csökkentjük a bérletek árát, a Bozsik Arénban sorra kerülő bajnokik számával arányosan mérsékeljük a szezonjegyek árát, azaz a a lejátszott hazai mérkőzéseket már nem számoljuk a bérletárba. A bérletárakat egészen az ötödik hazai meccsig, a Mezőkövesd elleni találkozóig csökkentjük.
Az akció már csak két mérkőzésig, a Kecskemét, illetve a Mezőkövesd elleni hazai találkozóig érvényes, ráadásul a bérleteseink tíz százalék kedvezménnyel vásárolhatnak a Honvéd Shopban!
Továbbá azért is javasoljuk nektek a bérletek megváltását (vagy az elővételes jegyvásárlást), mert ezzel elkerülhetitek a mérkőzések előtt a sorban állást.
A bérletek és a jegyek elérhetők online a jegymester.hu oldalon és személyesen is, a Bozsik Aréna jegypénztárai kedden és pénteken (15:00–20:00 között) várnak titeket, míg a Kispesti Futball Házban csütörtökönként (16:00–20:00) tudtok belépőket vásárolni, a nyitvatartást pedig megtaláljátok a jegyinformációkról szóló aktuális cikkünkben is.






