Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Tovább menetel az utánpótlás

Tovább menetel az utánpótlás

Klub

Veröffentlicht: 18.05.2021, 11:48Lesezeit: 1 Min.

Heti program – fontos mérkőzések várnak a fiatalokra

Bár az első csapat már pihenőre vonult, nem maradunk bajnoki meccsek nélkül Kispesten, hiszen a fiatalok számára még tart a pontvadászat. Az NB III Közép csoportjában ezúttal “csak” egy mérkőzést játszik Simon Miklós együttese, ehhez azonban át kell szelnie az országot második csapatunknak, hiszen a Szeged vendégeként Mórahalmon lép pályára a Honvéd II. 

Az U19-es gárdára azonban dupla hét vár, szerdán ugyanis a Ferencváros elleni mérkőzést pótolja hazai pályán, szombaton pedig már az MTK otthonában lép pályára a rájátszás 13. fordulójában. U16-os korosztályban ugyancsak a Fradival mérkőznek meg a kispestiek pénteken, a Népligetben, míg az U17 a PAFC-ot látja vendégül szombaton. Az U15-ös alakulat ugyancsak két mérkőzést játszik a héten: szerdán Kisvárdára utazik, szombaton pedig, akárcsak az U14, a DVSC-vel csap össze az akadémián.


A BUDAPEST HONVÉD MÉRKŐZÉSEI A HÉTEN

2021. május 19., szerda

U19-es bajnokság, A-csoport, 4. fordulóból elhalasztott mérkőzés
Budapest Honvéd-MFA–Ferencvárosi TC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 13:00

U15-ös bajnokság, 21. fordulóból elhalasztott mérkőzés
Várda Labdarúgó Akadémia–Budapest Honvéd-MFA
Kisvárda, Várkerti Sporttelep, 14:00

2021. május 21., péntek

U16-os bajnokság, A-csoport, 13. forduló
Ferencvárosi TC–Budapest Honvéd-MFA
FTC Népligeti Sportcentrum, 10:00

2021. május 22., szombat

U19-es bajnokság, A-csoport, 13. forduló
MTK Budapest–Budapest Honvéd-MFA
Lantos Mihály Sportközpont, 10:00

U17-es bajnokság, A-csoport, 13. forduló
Budapest Honvéd-MFA–PAFC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 10:00

U15-ös bajnokság, 29. forduló
Budapest Honvéd-MFA–DVSC-DLA
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 12:00

U14-es bajnokság, 29. forduló
Budapest Honvéd-MFA–DVSC-DLA
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 12:00

2021. május 23., vasárnap

NB III, Közép csoport, 37. forduló
Szegedi VSE–Budapest Honvéd II
Mórahalom Sportcentrum, 18:00

18.05.2021, 11:48Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub