Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Tovább, tovább!

Tovább, tovább!

Spiele

Veröffentlicht: 01.03.2021, 15:04Lesezeit: 2 Min.

A felcsúti győzelem erősítheti a hitet a csapatban

Szombat este még érthetően az öröm játszotta a szerepet a Budapest Honvéd FC együttesénél, s bár a vasárnapi megbeszélésen is szóba került a felcsúti diadal, a hét utolsó napján már nem lehetett megpihenni. Sőt, vasárnap már arccal az MTK felé fordultunk, hiszen a két bajnokink között mindössze két nap jut a felkészülésre, és a helyzetünket tekintve továbbra is győzelmi kényszerben vagyunk.

„Megbeszéltük a fiúkkal és mindenki pontosan tisztában van azzal, hogy egy győzelemmel még nem történt semmi, a Honvéd továbbra is kieső helyen áll. Egy apró lépést tettünk, ugyanígy kell továbbmennünk a folytatásban is” – emelte ki Horváth Ferenc vezetőedző.

Ráadásul folytatódik a sorminta, a Ferencváros és a PAFC után újabb, az élmezőnyhöz tartozó riválissal mérkőzünk, hiszen a kék-fehérek mindössze két ponttal vannak lemaradva a harmadik Fehérvártól. Viszont a szombati sikerből lehet meríteni, arra lehet építeni.

„Azért jelentett különösen sokat a felcsúti győzelmünk, mert végre lett eredménye a közös munkának, amit nagyon vártunk már – hangsúlyozta Horváth Ferenc vezetőedző, aki az első sikerét ünnepelhette a Honvéd kispadján. – Ráadásul erősíti a csapatban a hitet, hogy nemcsak szenvedélyes, fegyelmezett játékra képesek, hanem ezzel együtt nyerni is tudnak. Erre a pozitív élményre szeretnénk építeni a folytatásban is, hiszen még tíz sorsdöntő mérkőzés vár ránk. Továbbra is nehéz helyzetben vagyunk, a pontok gyűjtése mellett szeretnénk a lehető leghamarabb a vonal fölé kerülni, és ott is maradni a szezon végéig.”

Ehhez pedig a héten is eredményes játékra lesz szükség – a keddi bajnoki után vasárnap a Kisvárdát fogadjuk –, ráadásul az NB I-es mezőnyből már csak a Honvéd nem nyert sorozatban legalább két bajnokit.

„Éppen itt lenne akkor az ideje ennek is, hiszen minden pontra, minden sikerre szükségünk van – jegyezte meg Horváth Ferenc. – Az MTK jó formában van, nem véletlenül tagja az élmezőnynek, stílusos futballt játszik, de a PAFC is jó szériában fogadott minket, mégis győzni tudtunk. Hinnünk kell a sikerben, végig dolgozni azért, hogy nyerjünk, és ha ez megtörténik, akkor lehetünk eredményesek, azt a Fradi és a Felcsút ellen is megmutattuk, az élcsapatokkal is felvesszük a versenyt!

01.03.2021, 15:04Spiele

Ähnliche Nachrichten

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Am 13. Spieltag der OTP Bank Liga trennten wir uns von MTK Budapest auswärts mit einem 2:2-Unentschieden.

07.11.2026 | Spiele

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele