1–0-s vereséget szenvedett csapatunk a negyedik helyen álló Szeged ellen a Merkantil Bank Liga 27. fordulójában. A lefújást követően középhátvédünk, a 60. perctől a csapatkapitányi karszalagot viselő Szabó Alex értékelte a mérkőzést.
„Azt érzem, hogy az első félidőben nem álltunk bele megfelelően a meccsbe, azonban így sem érdemeltük meg, hogy hátrányba kerüljünk, hiszen a Szeged kevésszer jutott el a kapunkig, így a 0–0 reálisabb lett volna – mondta csalódottan Szabó Alex. – A szünet után muszáj volt nyomnunk, fel kellett pörgetnünk a játékot, persze, ha hátrányban vagy, ennek kell lennie a minimumnak. Sajnos hiába, nem tudtunk egyenlíteni, továbbá én sem tudtam befejelni a végén a kínálkozó helyzetet. Fájó, de a meccs után magunkba is kell nézni, kedden pedig úgy kell újra edzésre jelentkeznünk, hogy mindenki tudja, miben hibázott, illetve látja, hogy miben kell fejlődnie. Ami a lefújás utáni pillanatokat illeti, nem könnyű kiállni az elégedetlen szurkolók elé, de meg kell tisztelni őket és ki kell menni hozzájuk. A folytatásban arra kell törekedni, hogy legközelebb ne ilyen körülmények között álljunk ki eléjük.“





