Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Túl a műtéten

Túl a műtéten

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 1 Min.

Sikeres beavatkozáson esett át Banó-Szabó Bence

A Paks elleni bajnokin léphetett pályára legutóbb a Budapest Honvéd színeiben Banó-Szabó Bence, aki a Kisvárdával vívott mérkőzés hetében sérült meg, az egyik edzésen, egy ártalmatlan szituációban, a leérkezés után hátrabicsaklott a lába, a vizsgálatok pedig megállapították: az utánpótlás-válogatott középpályás keretszalag-szakadást szenvedett.

A 20 esztendős játékost március közepén műtötték volna meg, a koronavírus-járvány miatt azonban ezt a beavatkozást is el kellett halasztani, s végül szerda délelőtt Székesfehérváron operálta meg Dr. Abkarovits Géza.

„Sikeres volt a műtét – újságolta honlapunknak Banó-Szabó Bence. – Egyelőre azért még komoly fájdalmaim vannak, kapok fájdalomcsillapítót, az első két nap fájdalmasabb, ez normális ilyenkor. Korábban reggel volt a műtét, aztán visszatoltak a szobámba, pihentem, illetve a családtagjaimmal, szeretteimmel beszéltem. A koronavírus miatt nem fogadhatok látogatókat, de a barátnőm eljött Székesfehérvárra, és küldött be nekem egy kis csomagot, nagyon jólesett.”

A műtét elhalasztása miatt Banó-Szabó Bence Hajdu Attila gyógytornász segítségével előre dolgozott, igyekeztek minél jobban megerősíteni a térd körüli izmokat, ami segíthet abban, hogy a beavatkozást követően gyorsabb legyen a rehabilitáció.

„Ha minden igaz, akkor hétvégén mehetek haza, és utána szépen lassan, fokozatosan jöhet a rehabilitáció. Pozitívan látom a helyzetet, örülök, hogy túlvagyok a műtéten – tette hozzá Banó-Szabó Bence, akinek szombattól kezdve háromnaponta lesz fix esti programja. – Figyelem majd a meccseinket, nagyon szurkolok a srácoknak, remélem, a Magyar Kupában és a bajnokságban is jól teljesítünk majd!”

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub