Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Túl nagy respekt

Túl nagy respekt

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 1 Min.

Bódog Tamás szerint bátrabb futballra lett volna szükség a Malmö ellen

Nem sikerült kiharcolnia a továbbjutást az Európa-liga 2. selejtezőköréből a Budapest Honvédnak, miután 2–0-s vereséget szenvedett hazai pályán a svéd Malmö csapatától. Bódog Tamás vezetőedzőnk szerint a vendégek megérdemelték a győzelmet,

„Sajnos egy félidőt odaajándékoztunk az ellenfélnek – tekintett vissza a találkozóra vezetőedzőnk. – Becsülettel próbálkoztunk, de talán túl nagy volt a respekt, amit mutattunk. Úgy gondolom, az a bátorság nem volt meg az első félidőben, amit ellenfelünk képviselt, és ami a második félidőben már jobban jellemzett minket is. A játékosok hozzáállása rendben volt, de nem volt meg igazán a hitük magukban.”

Bódog Tamás hozzátette, a szünetet követően már jobban elhitte a csapat, hogy esélye van a győzelemre, s ez meg is látszódott a teljesítményen.

„A második félidei játékkal elégedettebbek voltunk, annak ellenére, hogy több volt abban az időszakban is – mondta Bódog Tamás. – A befejezéseknél hiányoztak a pontosságok, úgy gondolom, hogy ha még bátrabbak vagyunk, akkor más vége is lehetett volna ennek a mérkőzésnek. Sajnos ezúttal így alakult, a Malmö megérdemelten jutott tovább. Lehet tanulni tőlük, ebből a szempontból jó mérkőzést játszottunk.”

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub