A múlt évhez hasonlóan most is megadatik akadémistáinknak, hogy pályára léphessenek klubunk otthonában, a Bozsik Arénában, ezúttal az U16-osok kapják meg a lehetőséget, akik a PAFC gárdáját fogadják szombaton 11:00 órakor. A találkozó díjmentesen látogatható.
Ami a felnőtteket illeti, listavezető női együttesünk indítja a hetet, amely szerdán a Nyíregyháza ellen futballozik idegenben, majd vasárnap az SKSE-t látja vendégül Kispesten. Szintén vasárnap lép pályára első és második keretünk, előbbi a Kazincbarcika vendége lesz, utóbbi a Vasas II-t fogadja, míg hétfőn az öregfiúk Dunaharasztin játszanak.
Utánpótlás-korosztályainkra az említett mellett három párharc vár, az U17-es a lányokhoz hasonlóan a Nyíregyházával, az U15-ös a Kisvárdával, az U14-es pedig a Felcsúttal néz farkasszemet, mindhárom csapat idegenben méreti meg magát.





