Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Új utakon

Új utakon

Klub

Veröffentlicht: 16.02.2021, 16:07Lesezeit: 1 Min.

Több fiatal futballistánk is csapatot váltott télen

Klubunk természetesen idén télen megvizsgálta, hogyan alakult a kölcsönjátékosaink ősze, hiszen a legfontosabb, hogy a fiataljaink szezonról szezonra fejlődni tudjanak, így tavasszal többen is (régi-)új helyen folytatják karrierjüket.

Stratégiai partnerünktől, az Ajka együttesétől tér vissza Irimiás Gergő, Tóth Péter és Zvara Levente (Kovács Nikolasz és Soltész Dominik továbbra is a csapatot erősíti), közülük a 19 esztendős, az előző szezonban az NB I-ben is bemutatkozó Irimiás és a 20 éves Zvara tavasszal a második csapatunkat erősíti tavasszal, míg a 19 éves, az első osztályban 2020 nyarán debütáló Tóth Péter az NB II 11. helyén álló Békéscsaba kölcsönjátékosaként szerepel.

Szintén a második csapatunkhoz tér vissza az őszt a kooperációs partnerünknél, a Siófoknál töltő Erdélyi Botond (tavasszal Cipf Dominik, Horváth Milán és Tömösvári Bálint erősíti a Balatoni-parti gárdát), míg a Gyirmótról visszatérő Juhász Zsombor tavasszal a NB III Közép csoportjában szereplő (itt játszik a Honvéd II is) Monor kölcsönjátékosa lesz tavasszal.

A kölcsönjátékosok sorsa mellett még egy változásról számolhatunk be, a ZTE szerződtette Németh Dánielt, így a 17 esztendős támadó a Zala megyei együttesnél szerepel a jövőben.

16.02.2021, 16:07Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub