Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Új vezetővel erősödik a Honvéd női szakága

Új vezetővel erősödik a Honvéd női szakága

Klub

Veröffentlicht: 20.01.2023, 12:31Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Korozmán Krisztián lesz a női csapatunk első embere

Korozmán Krisztián személyében új szakember érkezik a Budapest Honvéd női csapatához, aki a jövőben a női szakágért felelős operatív vezetőként segíti klubunkat.

„A női futball világszerte rendkívül dinamikusan fejlődik, a Honvéd pedig szeretne részese lenni ennek a folyamatnak. Nehéz helyzetből indul a szakág, de Krisztián személyében a női labdarúgás iránt elkötelezett és abban nagy tapasztalattal rendelkező szakembert találtunk, aki hozzájárulhat ahhoz, hogy klubunk is csatlakozzon ehhez a dinamikusan fejlődő szegmenshez, amit a női futball jelent“ – mondta Kun Gergely, a Budapest Honvéd FC ügyvezetője.

Korozmán Krisztián játékosként több mint 200 mérkőzésen szerepelt az NB I-es futsal-bajnokságban, 2020 nyara óta pedig az MTK női csapatának utánpótlás-koordinátoraként dolgozott.

„A célunk egyértelmű, szeretnénk, ha a kispesti női labdarúgás fejlődne, létszámban és minőségben is előre akarunk lépni – mondta Korozmán Krisztián. – Hosszú folyamat lesz, de azért dolgozunk, hogy minél jobb legyen az utánpótlásban szereplő gyerekeknek, továbbá, hogy a felnőttcsapat is sikeresebben szerepeljen és a jövőben majd NB I-es legyen, ahol komoly minőséget képvisel a magyar mezőnyben. Kevés időnk van a bajnokság kezdetéig, most az a legfontosabb, hogy felmérjük az aktuális lehetőségeinket, pótoljuk az esetleges hiányosságokat és jövőképet tudjunk adni a lányok és a szülők felé, hogy presztízs legyen a Honvédban futballozni.“

Korozmán Krisztiánt szeretettel köszöntjük Kispesten és sok sikert kívánunk neki a Honvédnál!

20.01.2023, 12:31Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub