Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Újabb három pont - Videó!

Újabb három pont - Videó!

Spiele

Veröffentlicht: 19.03.2023, 14:44Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Sorozatban negyedik győzelmét aratta második csapatunk

Kitűnő futballidőben fogadta a Majosi SE gárdáját Szamosi Tamás irányította NB III-as csapatunk. A tolnaiak a 13. helyről várhatták a találkozót, míg mi a hetedik pozíciót foglaltuk el a tabellában.

Az első játékrészben inkább taktikai csata folyt a pályán, a kapuk nem forogtak komolyabb veszélyben. Nekünk volt két ígéretes helyzetünk, először a 21. percben Bocskay Bertalan szabadrúgásból lőtte volna ki a rövid felsőt 17 méterről, de bravúrral odaért a zöld-fehérek kapusa, öt perccel később pedig bosnyák bekkünk, Patrik Zrnic emelt a tizenhatos jobb sarkáról a kapura, de fél métert tévedett, Vukmannak nem kellett a labdáért nyúlnia.

A második játékrészben felélénkült a mérkőzés, közel álltunk a gólhoz az 51. percben, amikor Szamosi Ádám érkezett Bocskay szabadrúgására, erősen fejelt bele a labdába, de a vendégek ihletett formában védő kapusa kiütötte védőnk próbálkozását.

Így aztán a 65. percig kellett várni a gólra, ekkor a szünetben beállt Krajcsovics Ábel talált be. Az akció egy impozáns Eördögh, Benczenleitner háromszögeléssel kezdődött, végül utóbbi sarkalta oda támadónknak a labdát, aki 12 méterről könnyedén bombázta azt a léc alá.

Kilenc perccel később ismét Bocskay szabadrúgása adhatott okot az izgalomra, irányítónk 18 méterről csavart a rövid felső sarok irányába, de Vukman ismét védett.

A 82. percig érkezett az első komolyabb vendéghelyzet, Hock futott el a bal szélen és tette be a labdát a középen érkező Sajnovicsnak aki a rövid sarok felé lőtt, de Szappanos óriási bravúrral, lábbal védeni tudott.

Három perccel később, egy kontratámadás alkalmával nyílt meg az esélyünk az előnyünk megduplázására, Krajcsovics ugrott ki és vezette kapura a labdát, de a nyolc méterről elvállalt lövését ismét Vukman kapcsolta le.

A fennmaradó időben is jobbára nálunk volt a labda, így őriztük az előnyünket, s végül 1–0-s győzelemmel szereztük meg a három pontot, ami sorozatban a negyedik sikert jelenti második csapatunk számára.

Szamosi Tamás: – Iszonyatosan büszke vagyok a srácokra, főképp a fiatalokra, 2006-os és 2007-es akadémistánk is pályára lépett, magabiztos teljesítményt tudtak nyújtani, büszke vagyok rájuk. Nem mehetünk el az első csapat visszajátszói mellett sem, igazi vezéregyéniségként futballoztak egytől egyig, nagyon fontos láncszemei voltak most is a csapatnak. 

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 2022/2023, 26. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD II–MAJOSI SE 1–0 (0–0)
Budapest, Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Vinter Béla (Elek, Balla)
G: Krajcsovics (65.)

Honvéd II: Szappanos – P. Zrnic, Szamosi Á., Feledy, Kulbachuk (Dorogi, 81.), Benczenleitner – Eördögh, Bocskay – Njamculovic (Giuliani, 86.), Kruppai (Krajcsovics, a szünetben), M. Zrnic
Vezetőedző: Szamosi Tamás

Majosi SE: Vukman – Széles, Kugli, Bányai (Nagy N., 55.), Bognár (Tratnyek, 73.), Keczeli (Lizák, 68.), Hock, Petrovics (Lőrinc, 55.), Pál, Sajnovics, Budai
Vezetőedző: Kardos Ernő


19.03.2023, 14:44Spiele

Ähnliche Nachrichten

Auch zweites Spiel unserer zweiten Mannschaft gewonnen

Auch zweites Spiel unserer zweiten Mannschaft gewonnen

Kispest–Honvéd FC II besiegte SZAC in einem Testspiel mit 3–2.

10.07.2026 | Spiele

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie