Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Újabb hétvége, újabb három pont

Újabb hétvége, újabb három pont

Klub

Veröffentlicht: 02.04.2023, 21:57Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

A Dabas ellen folytatja nyerő szériáját második csapatunk

Az elmúlt hetek eredményes hétvégi bajnoki menetelését szerette volna Dabason folytatni a második csapatunk, amely a szerdai, Hódmezővásárhely elleni lemondott találkozót nem számítva négyes győzelmi sorozattal a háta mögött várhatta a meccset. Az NB III Közép csoportjának 29. fordulójában a Pest vármegyei gárda fogadta Szamosi Tamás vezette különítményünket, a hazaiak a mérkőzést megelőzően a tizenhatodik, míg mi a hetedik helyről várhattuk a találkozót.

Az első félidő nagy küzdelmet és egy dabasi gólt hozott, a 29. percben kerültünk hátrányba, a második felvonásban azonban sikerült a fordítás!

Először Marsel Zrnic köszönt be az 50. percben, aki első gólját szerezte Honvéd-mezben. Őt Benkő László követte a 84. minutumban, a végeredményt pedig Vidar Jónsson állította be öt perccel a rendes játékidő vége után.

Szamosi Tamás: – Le a kalappal minden játékosom előtt, hiszen hétről hétre profi mentalitással végzik a dolgukat a pályán. Rendkívül kellemetlen ellenféllel szemben tudtuk megőrizni a higgadtságunkat, nem mentünk bele a provokációkba, így mondhatom, hogy méltó módon abszolváltuk a mérkőzést.

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 29 FORDULÓ
METON-FC DABAS SE–BUDAPEST HONVÉD FC II 1–3 (1–0)
Dabas, Wellis Sportpark

V: Tóth T. (Kövér, Kovács Z.)
G: Lettner (29.) ill. M. Zrnic (50.), Benkő (84.), Jónsson (90+5.)

Dabas: Berta – Molnár Z. (Fazekas, 68.), Lettner, Ágoston (Benkő, 76.), Pleszkán (Takács K., 86.), Majzik, Erős, Dudás, Fritz, Földes
Vezetőedző: Tóth László

Honvéd: Szappanos – Zrnic P. (Njamculovic, 34.), Eördögh (Benkő, 78.), Bocskay, Zrnic M. (Feledy, 63.), Szabó A., Nagy Z. (Sebe, 63.), Jónsson, Keresztes, Átrok, Klemenz
Vezetőedző: Szamosi Tamás


02.04.2023, 21:57Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie