Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Újabb Kerezsi-gól a válogatottban!

Újabb Kerezsi-gól a válogatottban!

Spiele

Veröffentlicht: 26.03.2024, 18:33Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Három Honvéd-játékos kezdett a Kazahsztánban 3–0-ra nyerő U21-es nemzeti csapatban

A Moldova elleni 2–0-s felkészülési mérkőzést követően Kazahsztánba utazott az U21-es nemzeti csapat, amely Almatiban lépett pályára a korosztályos Európa-bajnokság hetedik selejtezőmeccsén. Szélesi Zoltán szövetségi edző a legutóbbi találkozón is kezdő Benczenleitner Barna, Szabó Alex kettősön túl Kerezsi Zalánnak szavazott bizalmat az első perctől kezdve, míg az első U21-es válogatott gólját pont a kazahok ellen szerző Eördögh András és a kerethez csütörtöki meccs után csatlakozó Dúzs Gellért a kispadon kapott helyet.

Harcos első félidőt játszottak a felek, többnyire a mezőnyben folyt a játék, s egészen a 34. percig kellett várni a gólra, ekkor Kata Mihály passzolt a tizenhatos előterében érkező Kosznovszky Márknak, aki a hálóba zúdította a labdát. A szünetig már nem változott az eredmény, így egygólos vezetéssel mehettünk frissíteni.

A térfélcserét követően gyorsan jött a második találatunk, három perccel a kezdőrúgás után Kerezsi Zalán kapott egy remek indítást a jobboldali félterületbe, két visszaérő védő mellett is eltolta a labdát és a tizenhatos előtti körívről ballal félmagasan a kapu bal oldalába lőtt, megszerezve ezzel harmadik gólját az U21-es nemzeti csapatban. Csatárunk négy perccel később hagyta el a játékteret, míg Benczenleitner Barna és Szabó Alex végig a pályán volt. A végeredményt Bényei Ágoston állította be a 93. percben, aki közelről passzolt a hálóba, miután a hazai kapus elé ütött ki egy beadást.

A korosztályos válogatottunk hetedik mérkőzésén a harmadik győzelmét aratta és tíz pontjával a negyedik helyen áll a csoportjában.

U21-ES EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ, 7. FORDULÓ
KAZAHSZTÁN–MAGYARORSZÁG 0–3 (0–1)

Almati, Kazahsztán

G: Kosznovszky (34.), Kerezsi (48.), Bényei (90+3.)

26.03.2024, 18:33Spiele

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub