Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Újabb sikerre várva

Újabb sikerre várva

Spiele

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 2 Min.

30 győzelmet arattunk eddig pályaválasztóként a székesfehérváriak ellen

Kispesten 1968. augusztus 11-én találkozott először egymással a két együttes. A meccs esélyese a Honvéd volt, hiszen ellenfelünk a szezon végén búcsúzott az élvonaltól, mi pedig csak kis híján maradtunk le a dobogóról. Ennek ellenére nem sikerült besöpörnünk a győzelmet: Kovács László és a három évvel korábban Kispesten futballozó Balogh Károly góljaival 2–1-re a vendégek nyertek, a kispestiek találata Tóth Kálmán nevéhez fűződik.

Egy év távollét után a Videoton újra az NBI tagja lett, a mieink Kozma Mihály duplájával 2–1-re győzték le az újoncot. 1975 tavaszától ragyogó sorozatba kezdtünk: zsinórban hétszer győztük le a Videotont (4–1, 3–1, 1–0, 1–0, 1–0, 2–0, 1–0). A remek széria 1981. november 28-án ért véget, a piros-kékek 2-1-es győzelmével. 1982. december 4-én sikerült visszavágnunk ezért a fiaskóért, Dajka László, Kozma Mihály és Esterházy Márton találatával 3-0-ra nyertünk.


1985 és 2007 között egy újabb fantasztikus veretlenségi sorozatot produkált a csapat. A 16 győzelemből és 6 döntetlenből álló széria 1985. szeptember 21-én kezdődött. Détári Lajos (2) és Kovács Kálmán góljaival 3–0-ra győztük le a piros-kékeket. Ezen a találkozón a Vasas, Fáy utcai stadionja jelentette a hazai pályát, mert a Bozsik Stadion rekonstrukció alatt állt. 1987 tavaszán még nagyobb különbséggel, 5–0-ra nyert a Honvéd, Détári ezúttal is duplázott, rajta kívül Bodonyi, Kovács Kálmán és Lippai volt eredményes. A sorozat 2007. augusztus 5-ig tartott, amikor is Dobos, Palásthy, Diego, Bárányos és Hercegfalvi góljaival 5–1-re győztünk.


A legemlékezetesebb összecsapásra 2017. május 27-én került sor, a „bajnoki döntőként” elkeresztelt mérkőzést a Bp. Honvéd nyerte 1–0-ra Eppel Márton góljával. Támadónk gólkirály lett, a Honvéd pedig 14. bajnoki címét ünnepelhette a meccs után. Legutóbb, 2020. június 9-én az Új Hidegkuti Stadionban Ugrai, illetve Nikolics góljaival 1–1 lett az eredmény.


Mérleg

A hazai mérleg: 54 mérkőzés, 30 győzelem, 10 döntetlen, 14 vereség. A gólkülönbség 87–45 a Honvéd javára.


Góllövőlista

A párosítás góllövőlistáját Kozma Mihály vezeti 10 góllal. A második helyen is kispestieket találunk, Détári Lajos és a román légiós, Marius Sasu egyaránt 6 gólt szerzett. A legjobb fehérvári gólszerző Novath György 5 góllal. Érdekesség, hogy Kozma 10 gólja közül kilencet hazai pályán ért el. A jelenlegi keretből ketten, Nagy Gergő és Ugrai Roland rúgott egy-egy gólt a fehérváriaknak.


01.01.2021, 01:00Spiele

Ähnliche Nachrichten

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Am 13. Spieltag der OTP Bank Liga trennten wir uns von MTK Budapest auswärts mit einem 2:2-Unentschieden.

07.11.2026 | Spiele

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele