Bár a napsugarak még csak most kezdenek egyre inkább elemükbe kerülni, Kispesten máris véget ért a nyár, hiszen hétfőn immár hivatalosan is elrajtolt a Budapest Honvéd első csapatának felkészülése. Az előző hét bemelegítése – vagyis a kötelező orvosi vizsgálatok és fizikai felmérők – után ugyanis megtartotta első tréningjét Tam Courts, a piros-feketék új vezetőedzője, aki ígéretéhez híven alaposan szemügyre vette játékosait. A nyitóedzés programjában a konditermi átmozgatást követően különböző labdás feladatok, futóprogram, de egy kis egymás elleni játék is szerepet kapott, amely ha nem lett volna önmagában is elég izzasztó, a már kora délelőtt is tomboló kánikula tovább nehezítette a játékosok feladatát.
„Azt hittem, rosszabbul bírom majd“ – vallotta be Zsótér Donát a tréninget záró futást követően, mire a társak nem átalltak felhívni középpályásunk figyelmét, hogy a java még hátra van a kemény munkának. Ebben pedig nem tévedtek sokat a srácok, hiszen Tam Courts már a következő napokra is több dupla edzést irányzott elő a társaságnak, amely két hét kispesti tréningezést követően július 3-ától a szlovéniai edzőtáborban kapcsol majd igazán nagy fokozatra az OTP Bank Liga július végi rajtja előtt.
Az első közös gyakorlásról még igazoltan volt távol Szappanos Péter, aki az elmúlt heteket a magyar válogatott kerettagjaként dolgozta végig, ott volt azonban a sorban két új játékosunk, Christian Gomis és Maxim Plakushchenko, ahogyan azok a fiatal kispesti tehetségek is, akik szintén az első csapattal kezdték meg a felkészülést az előttünk álló szezonra.
Tam Courts első kispesti edzésébe pedig alábbi videónk segítségével most ti is betekinthettek!





