Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Újrakezdés egy rögös út után

Újrakezdés egy rögös út után

Klub

Veröffentlicht: 09.12.2022, 10:09Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Közel egy éves rehabilitációt követően lépett pályára újra második csapatunkban Pekár István

2021. október 24., illetve 2022. november 13.

Ez a két dátum rendkívül komoly jelentőséggel bír második csapatunk játékosának, Pekár Istvánnak. A két időpont között pontosan 385 nap telt el, éppen ennyit kellett várnia 18 éves középhátvédünknek, hogy újra pályára léphessen egy hosszú rehabilitációt követően. A korábban már az NB I-es keretünkkel is edző játékosunk a 2021-es nyári Puskás–Suzuki-kupán kezdte el fájlalni térdét, őszre pedig kiderült, hogy mindenképpen műtétre van szükség ahhoz, hogy fájdalommentesen és magas szinten folytathassa a karrierjét. Fiatal akadémistánk immáron újra edzésbe állt és már bajnoki mérkőzésen is pályára lépett.

Az Újpest ellen a 81. percben cserélt be Szamosi Tamás vezetőedző, hogyan idéznéd fel a visszatérés pillanatait?
Akkor előtte már nagyjából egy hónapot edzettem. Magán a találkozón sok dolgom nem akadt, de én nagyon boldog voltam, hogy újra pályán lehetek. Nagyon jó érzés volt ismét a társakkal lenni, visszatérni a futballközegbe. Sajnos a mérkőzésen kikaptunk, de számomra nagyon nagy siker, hogy újra játszani tudtam, én nagyon élveztem minden pillanatát.

Mi történt veled, hogy sérültél meg?
Több mint egy évvel ezelőtt kezdődtek a bajok, a 2021-es Suzuki-kupán fájt először a térdem. Utána kezdtem el vizsgálatokra járni és kiderült, hogy az egyik csont eldeformálódott. Februárban volt a műtétem, amit egy hosszú rehabilitációs szakasz követett. Sok idő telt el, mire újra rendes edzésmunkát tudtam végezni.

Hol tudtad elvégezni a visszatéréshez szükséges rehabilitációdat?
Itt az akadémián végeztem a legnagyobb részét és nagyon örültem neki, mert egyrészt ismerős környezetben voltam, másrészt pedig tudtam, hogy jó kezekben vagyok, úgyhogy emiatt is nagy hálával tartozom a Honvédnak. Mindenki bíztatott és tanácsokkal látott el. Ez nagyon jólesett, mert fizikálisan és mentálisan is elgyengültem olykor. Köszönöm mindenkinek, aki segített a visszatérésemben.

Hogy bírtad ki ezt az időszakot labdarúgás nélkül? Mennyire viselt meg lelkileg, hogy nem tudsz játszani?
Emiatt aggódtam a legjobban, sosem volt még hosszabb ideig elhúzódó sérülésem. Eleinte ezért is kezeltem nehezen ezt a helyzetet, voltak mélypontok… Szerencsémre nagyon sokan mellettem álltak, hogy át tudjam vészelni ezt az időszakot. Ahogy telt az idő és javult az állapotom, úgy a hangulatom is kezdett helyre jönni, motivált, hogy közeledik az az idő, amikor újfent edzésbe állhatok.

Az edzőktől milyen támogatást kaptál?
Nagyon jólesett, hogy mindenki bíztatott és megerősítettek abban, hogy sérülésem ellenére minden rendben lesz. Jelezték, hogy hisznek bennem és, hogy a kihagyást követően is tudom majd segíteni a Honvédot.

Mennyire esett (vagy nem esett) nehezedre figyelni a csapat szereplését?
Természetesen figyeltem a társakat és a teljesítményüket, kívülről is látszott, hogy a mostani második csapatunk tagjait is jó egyéni képességek jellemzik. Amikor csatlakoztam az együtteshez, új közegben találtam magamat, de szerencsére korábbról már mindenkit ismertem, örülök, hogy újra a közösség része lehetek.

Szamosi Tamás személyében új edzője van a mostani idénytől a második csapatunknak, vele milyen a kapcsolatod?
Amikor megkaptam a lehetőséget, hogy az első csapatnál edzhessek, akkor Szamosi Tamás ott volt assisztensedző, így korábbról már ismerjük egymást. Akkor is éreztem, hogy figyel a fiatal játékosokra, nagyon jó edzőnek tartom. Sok támogatást kap tőle a csapat, ami meg is látszik a játékunkon és a teljesítményünkön.

Mik a terveid, mi lehet a következő lépés?
Az elsődleges célom, hogy száz százalékos állapotban legyek. Tisztában vagyok vele, hogy bár a visszatérés megtörtént, de ez még mindig egy folyamat része. Most még a legtöbb, amit bírtam, az harminc perc. Ez hétről hétre növekedhet, remélem, a téli szünet végére már készen állok minden kihívásra és a tavaszi szezonra teljes értékű leszek.

09.12.2022, 10:09Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie