Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Újratervezés

Újratervezés

Klub

Veröffentlicht: 10.01.2022, 19:33Lesezeit: 3 Min.
E-MailFacebook

Nagyon fontos, hogy alkalmazkodjunk a kialakult helyzethez

Koronavírus-fertőzés, elmaradó edzőtábor – nem ilyen az ideális évkezdet, de Horváth Ferenc vezetőedző amondó, ehhez a helyzethez is alkalmazkodni kell, s a lehető legjobban felkészülni a rajtra (az éppen rendelkezésre álló, egészséges játékosokkal).

Ebben a helyzetben abszolút adja magát a kérdés: hogy vagy?

Jól vagyok, megkaptam mindhárom oltást, ahogy a stáb többi tagja is. Persze nem lehet biztosra menni, így azt tudom csak mondani, hogy most éppen jól vagyok, és bízom benne, hogy ez nem is változik, ahogyan remélem, a csapatból is minél többen egészségesek maradnak.

Hogyan érinti a munkát, hogy több játékos is kiesett koronavírus-fertőzés miatt?

Nagyon megnehezíti, hétfőn például tizenkét mezőnyjátékosnak tudtam edzést tartani, közülük is három fiatal volt, szóval a betegségek miatt sok mindent át kellett szervezni. Piszok nehéz úgy taktikát gyakorolni, ha ennyien vagyunk, nem túlzás tehát azt mondani, hogy dugába dőlt minden, amit terveztünk. Nagyon sajnálnám, ha a bajnokság végkimenetelét a vírus döntené el, az viszont már most is egyértelműen látszik, döntőnek bizonyul majd, hogy ki és mennyire tud alkalmazkodni az adódó szituációkhoz. Nekünk is át kell vészelni ezt az időszakot, várjuk, hogy visszatérjenek a hiányzók, addig pedig próbálunk alkalmazkodni ehhez a helyzethez.

Mit lehet tenni ebben ilyenkor, hogyan tud gyakorolni a csapat?

A horoszkópom szerint bika vagyok, szeretem, ha úgy mennek a dolgok, ahogy megtervezem, ennek megfelelően jó előre kitaláltam már mindent, edzéseket, taktikai gyakorlásokat, és ez most elveszett. Ezért arra fókuszálunk, hogy a megmaradt játékosokkal végezzük el a megfelelő gyakorlásokat. A héten még az erőnléti edzéseken van a hangsúly, a szárazabb gyakorlások kevésbé függenek a létszámtól, bár ezekből nincs sok, mert szeretem, ha a lehető legtöbb gyakorlatot labdával végezzük. Így a futások mellett kis és közepes létszámú labdás játékok szerepelnek a programban.

A törökországi edzőtábor törlésével négy felkészülési mérkőzés is kútba esett, ezeket miként tudjuk pótolni?

Nagyon nehéz ellenfeleket találni, hiszen amely csapatok eredetileg sem terveztek utazni, azoknak már lekötött meccseik voltak, míg a másodosztályú együtteseknek külön kell tesztelni a mérkőzések előtt. Ezért elsősorban az itthon maradó NB I-es csapatokkal lehet gyakorolni. Ami a szombatra tervezett találkozót illeti, vékonyan, de ki tudok jelölni egy kezdőcsapatot, bár sok mozgásterem nincs a hiányzók miatt.

Mi a legfontosabb a mostani időszakban?

Fontos, hogy ne essünk pánikba, próbáljunk hasonló jellegű munkát végezni, mint amit eredetileg is terveztünk, hogy minél jobb állapotban legyenek azok, akik most velünk dolgoznak, bízva abban is, hogy nem lesznek újabb fertőzöttjeink. Természetesen szigorú szabályok vannak, mindent megteszünk, hogy elkerüljük a további megbetegedéseket, viccesen azt is mondhatnám, hogy most minden játékosunk megtanulhat mosni. Egyértelmű, hogy akárcsak a pályán a pályán kívül is fegyelmezettnek kell lennie mindenkinek.

Az őszi idény tapasztalatait hogyan lehet hasznosítani a tavaszi felkészülés során?

Sok minden működött a játékunkban, voltak jó dolgok, viszont az is látszik, hogy a védekezéssel adódtak problémáink. Sok energiát fektettünk a támadásokba, időnként a védekezés rovására is, ennek érdekében apróbb dolgokon kell változtatnunk. Általában nem csapatszintű problémák, hanem inkább egyéni hibák miatt kaptunk ki, ezeket kell a folytatásban kiküszöbölni. Még koncentráltabban kell futballozni, nagy hangsúlyt fektetve a precíz védekezésre.

Több fiatal akadémista (Benczenleitner Barna, Dúzs Gellért, Keresztes Noel, Kerezsi Zalán, Szabó Tibor és Szűcs Tamás) és az első kerettel tréningezik, a többségük már ősszel is megfordult a nagyoknál, milyen a benyomásaid az ifjakról?

Nagyon jók! Kellő alázattal végzik a dolgukat, próbálják a maximumot nyújtani, és nem csak a vírushelyzet miatt kerültek közelebb az első csapathoz, hanem mert úgy gondoljuk, többet tudnak tenni a Honvédért, mint azok a játékosok, akik nem annyira érezték maguknak ezt a projektet. De azt is tegyük hozzá, hogy ebben a tizenkét csapatos bajnokságban nem könnyű fiatalt beépíteni, a mezőny eleje a dobogóért, a többiek pedig a kiesés elkerüléséért küzdenek. Nincsenek olyan mérkőzések, amikor nyugodtabban bevetheted a fiatalokat, de tehetséges srácokról van szó, törekszünk arra, hogy lehetőséget kapjanak, hogy be tudjuk építeni őket az első csapatba.

10.01.2022, 19:33Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub