A válogatott miatti rövid szünet után szombaton újra bajnoki mérkőzést játszik a Budapest Honvéd, amelynek védője, Naser Aliji elárulta, jó hangulatban, bizakodva várja a csapat az újabb összecsapást.
„Mindig rossz érzés, amikor meccs nélkül telik el egy hétvége, de ez a szünet jó alkalom volt arra, hogy tovább gyakoroljunk és fejlesszük magunkat – mondta Naser Aliji. – Keményen dolgoztunk, főleg a taktikai elemeken volt a hangsúly, hiszen mindig van min javítani. A hangulat nagyon jó az öltözőben, szerintem remek egységet alkot a csapat, úgyhogy most már csak el kell kezdenünk pontokat szerezni.”
Az OTP Bank Liga 4. fordulójában a Diósgyőr vendégeként lép pályára a Honvéd. Szombati ellenfelünk, hozzánk hasonlóan két bajnoki mérkőzésen van túl, a Mezőkövesd ellen győzelemmel, az MTK ellen döntetlennel zártak.
„Nem lesz könnyű mérkőzés, sőt azt gondolom, hogy kifejezetten nehéz lesz, de tulajdonképpen minden meccs az a maga módján – vélekedett Naser Aliji. – Egy nagyon jó, támadó szellemű ellenfélre számítok, de nekik is vannak gyenge pontjaik, amiket szeretnénk kihasználni. Győzelemért megyünk Diósgyőrbe, szeretnénk pontokkal hazatérni.”





