Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Uno di noi

Uno di noi

Klub

Veröffentlicht: 03.10.2023, 22:36Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Marco Rossi mától magyar állampolgár

Kedden délután, a Köztársasági Elnöki Rezidencián a magyar válogatott szövetségi kapitánya, klubunk korábbi sikeredzője, Marco Rossi (és segítője, Cosimo Ignuscio) letette a magyar állampolgársági esküt, így a két olasz szakembert honfitársaink között köszönthetjük.

„A magyar emberek már régóta szívükbe zárták önöket – idézte Novák Katalin köztársasági elnököt az MTI. – A mai nappal a magyar emberek és önök hivatalosan is igent mondtak egymásra. Önök egy kölcsönös, szabad döntés eredményeképpen veszik fel a magyar állampolgárságot. A mi feladatunk az, hogy olyan ország legyen Magyarország, amelyre önök második hazájukként is büszkék lehetnek. Mi pedig azt várjuk önöktől, hogy büszkék lehessünk a magyar válogatottra. Harminc év elteltével, manapság ismét büszkeséggel tekinthetünk a magyar válogatottra, és örülhetünk annak is, hogy a fiatalok, kamaszok is lelkesednek a magyar sportolókért, ami sokat jelent a mai világban. Ma már a 4–0 az egykori 6–3.“


Marco Rossi 2012 és 2014 között dolgozott először Magyarországon, klubunk, a Budapest Honvéd vezetőedzőjeként, az első szezonjában bronzérmet szerezve, majd 2015 és 2017 között vezette ismét a Honvédot, irányításával csapatunk 2017-ben (24 év szünet után) megszerezte a klubtörténelem 14. bajnoki címét. Az olasz szakember 2018 óta a magyar válogatott szövetségi kapitánya, immár 55 mérkőzésen ült a kispadon, több történelmi sikert is elérve: említhetjük a Nemzetek Ligája-remeklést, az Európa-bajnoki szereplést, az angolok oda-vissza legyőzését vagy éppen azt, hogy az aktuális világbajnoki selejtezősorozatban a mieink vezetik a csoportjukat.

„Nagyon boldogok vagyunk, egyben büszkék a magyar állampolgárságra, amely nagyon sokat jelent mindkettőnk számára – mondta az ünnepség után a Nemzeti Sportnak Marco Rossi mindkettőjük nevében. – Nem egyszerűen érezzük, de biztosak lehetünk a magyarok szeretetében és megbecsülésében azáltal, hogy most már hivatalosan is magyarok vagyunk – ugyanolyan büszke magyarok, mint amilyen büszke olaszok. Az érzés pedig kölcsönös, mi is nagyon hálásak vagyunk minden magyarnak és Magyarországnak.”


(fotó: MTI/Illyés Tibor)

03.10.2023, 22:36Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub