Az elmúlt két felkészülési mérkőzésén egyaránt ötször volt eredményes U19-es együttesünk, így pozitív előjelekkel várta az NB III-ban dobogós helyet elfoglaló Jászberényi FC felnőttgárdája elleni találkozót.
Bár ötig ezúttal nem jutottak a mieink, Eördögh András és Feledy Balázs találataira csupán egy gól érkezett a vendégektől, így Pinezits Máté legénysége nagyszerű sikert ért el a harmadosztályú élcsapattal szemben.
Felkészülési mérkőzés
Budapest Honvéd-MFA U19–Jászberényi FC 2–1 (1–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
Gólszerző: Eördögh, Feledy
Honvéd: Dúzs (Salka) – Buna (Benkő), Török K. (Kovács V.), Pekár, Feledy, Benczenleitner, Kovács D., Keresztes (Krajcsovics), Eördögh (Szabó B.), Kerezsi (Szűcs T.), Németh B. (Nyitrai)
Vezetőedző: Pinezits Máté
Pinezits Máté: – Parázs hangulatú mérkőzést játszottunk, amibe vagány gengszterekként álltak bele a srácok. Aminek nagyon örülök, hogy két szépen kijátszott gólon kívül, előrevédekezésből és játéképítésből is sikerült több helyzetet kialakítanunk, míg a saját kapunk előtt kevés kidolgozott lehetőséget hagytunk ellenfelünknek. A sok jó dolog ellenére a nyomás elleni játékban még mindig akad hiányérzetem, meggyőződésem, hogy még több van bennünk! Gratulálok a csapatnak, méltán lehetünk büszkék rájuk!






