Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Vagányan játszottunk

Vagányan játszottunk

Akademie

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 1 Min.

A vereség ellenére Pinezits Máté büszke U19-eseinkre

Eddig százszázalékos csapatok randevújára került sor Szombathelyen, az U19-es bajnokság negyedik fordulójában a Haladás vendége volt csapatunk.

Bár Dénes Adrián révén vezetést szereztünk, de a hazaiak ezt követően vérszemet kaptak és még az első félidőben megfordították a találkozót, sőt, be is állították a 3-1-es végeredményt. A mérkőzést a szombathelyiek megérdemelten nyerték meg, de korosztályánál fiatalabb összeállításban játszó csapatunk nem vallott szégyent, U19-es gárdánk pedig továbbra is a tabella második helyén tanyázik.

U19-ES BAJNOKSÁG, 4. FORDULÓ
Illés Akadémia Haladás
-Budapest Honvéd-MFA 3-1 (3-1)
Szombathely, Illés Akadémia Sporttelep

V.: Takács Ákos (Géczi-Horváth K., Fontányi L.)

Gólszerző: Tóth M. (24.), Szalay (31., 45+2.), ill. Dénes A. (9.)
HONVÉD: Schrankó – Zsigmond (Pilter, 43.), Pekár (Morvai, 85.), Nagy Z., Gera N. (Moery, 85.) – Kovács V., Kocsis D. (Krajcsovics, 76.), Kárász – László M. (Pintér M., 85.), Dénes A., Rácz
Vezetőedző: Pinezits Máté

Pinezits Máté: - Ritkán szokott vesztes rangadó után ilyet mondani az ember, de élmény volt meccselni a srácokkal. Bár 2-3 évvel fiatalabb csapattal érkeztünk Szombathelyre, a mérkőzés nagy részében bevállalósan, vagányan és vérrel fociztak a fiúk, minden dicséretet megérdemelnek. A kor és a fizikai különbség kimutatott pár tényezőt, amit csiszolunk a következő napokban, viszont sok olyan tapasztalatot is gyűjtöttek a srácok, ami elkíséri őket a pályafutásukban. Megemelem a kalapom előttük! Gratulálok!

01.01.2021, 01:00Akademie

Ähnliche Nachrichten

András Vass und Bence Márta sind die Besten im September und Oktober

András Vass und Bence Márta sind die Besten im September und Oktober

Nach der Abstimmung unseres Trainerstabs verdienten sich András Vass im September und Bence Márta im Oktober die Auszeichnung als Spieler des Monats an unserer Akademie.

03.11.2026 | Akademie

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie